Március 16-án leállították az összes film és sorozat forgatását Amerikában és Kanadában, legalább két hétig nem dolgozhatnak tovább a stábok. Ez több népszerű szériát is érint, a koronavírus-járvány hatásai azonban már a vártnál korábban is elkezdtek érződni. Most összeszedtük azt az 5 produkciót, amelyet biztosan negatívan érint a válság.

Az Odaát (Supernatural) jövő héttől nem jelentkezik az amerikai CW-n, a produkció 20 részes utolsó évadából csak 13 részt sikerült az utómunkával együtt befejezni. A stábnak le kellett állnia, ráadásul a 19. és a 20. epizódot le sem sikerült forgatniuk. Így a Winchester-testvérek egészen addig pihenőre vonulnak, amíg a járvány le nem csillapodik. Az FX kábelcsatorna már bejelentette, hogy a Fargo 4. szezonját nem mutatják be az eddig tervezett április 19-ei időpontban, melynek az utolsó epizódjait nem is sikerült felvenniük. A munkálatokat ugyanis váratlanul, egyik pillanatról a másikra le kellett állítani.

Az AMC nézőinek több rossz hírünk is van, elsőként ugyanis pár napja derült ki, hogy a The Walking Dead: World Beyond című spinoff széria nem érkezik meg április 12-én a képernyőkre. A produkciót, melyben a már az apokalipszis után született fiatal túlélők lesznek a főszereplők, csak 2020 második felében mutatják be. Emellett a Fear The Walking Dead 6. etapjának forgatását is leállították nemrég, amelynek folytatása a nyáron várható, de akár őszre is csúszhat a veszélyhelyzet miatt. Az anyasorozat, a The Walking Dead jelenleg a 10. szezonjánál tart, a rajongóknak rossz hír azonban, hogy a tervezett 16 rész helyett eggyel kevesebb kerül adásba. Az évadzárót pedig 2020 második felében mutatják csak be, egy különleges epizódként, mivel az utómunkákat ebben az esetben sem sikerült a stábnak megcsinálnia.

hirdetés
hirdetés

Jövő héttől átalakulnak az RTL hétköznap estéi – itt az új műsorrend

11. heti nézettség - Remekül indított A Nagy Duett

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője