2012-ben ért véget a VIASAT3-on az egyik legjobb magyar reality, az Éden Hotel 2. Nagyon sokan azóta várták, hogy egy hasonló, napi produkció kerüljön a csatorna képernyőjére. Jó hír, hogy véget érthetnek a várakozások, 5 év után ma este indul az Exek az édenben. A műsor húsvét miatt ezen a héten csak kedden kezdődik, de a következő hetekben már hétfőtől csütörtökig 21:30-kor kerül képernyőre.

A Exek az édenben, az Éden Hotelhez hasonlóan egy távoli gyönyörű helyen játszódik, de azért sokban eltér tőle. A műsorba hat játékos költözik be, akikhez később csatlakoznak az exbarátnőik és exbarátaik, rendesen felkavarva ezzel az idilli pihenést. A kezdőjátékosokról itt tettünk közzé fotókat. A hangsúly itt is a taktikán van, ugyanis a legtöbb hazai reality-től eltérően nem a nézői szavazatokon múlik a versenyzők sorsa. A fődíj 10 millió forint, most pedig megmutatjuk a szabályokról szóló rövid előzetest:

A műsorvezető, Bódi Sylvi szerint a nézők a valódi dráma mellett egzotikus helyszínekre is számíthatnak a meseszép szigeten. A VIASAT3 saját gyártású műsorának helyszíne az indonéziai Bali szigete, azon belül is Dél-Kelet Ázsia egyik legszebb luxusvillája, amely minden kényelmi igényt kielégít, és a feszített víztükrű medence partján nincs is más dolguk a játékosoknak, mint élvezni az életet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik az ex…

hirdetés

A villa Bali déli részén, Nusa Duában található, csodálatos kilátással az Indiai-óceánra. A környék tele van gyönyörű luxusvillákkal, amelyek ötvözik a modern építészeti irányokat a helyi, balinéz hagyományokkal. Közülük is az egyik legszebb a műsor helyszínét adó Shanti Residence. A villában – amelynek bérleti díja egy éjszakára nagyjából 1 millió Ft – összesen 7 lakosztály található. Mindegyik lakosztályhoz tartozik egy nagy, világos fürdőszoba, terasz vagy erkély, esetleg egy saját kertrész, a földszintiekhez pedig egy kisebb, saját használatú medence.

Így néz ki a gyönyörű villa: (Fotók: VIASAT3/Sághy Tímea)









(A cikket a Viasat támogatta.)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban