Szeptember 17-én debütált a Netflix vadonatúj dél-koreai sorozata, a Nyerd meg az életed (Squid Game). A produkció egy túlélőjátékról szól, amelybe több száz, rendkívül szegény ember jelentkezik. A versenyzőknek gyerekjátékokat kell játszani, a tét pedig hatalmas; ha nyernek pénzt kapnak, ha veszítenek meghalnak. A 9 epizódból álló széria hamar rekordot döntött, ugyanis a megjelenést követő 28 napban 111 millió előfizető indította el, ezzel pedig a Netflix legnézettebb sorozatává vált. Korábban összegyűjtöttünk 7 érdekességet, most pedig újabb 5 különlegességet hoztunk a platform legsikeresebb sorozatáról.

hirdetés

1. Valódi a telefonszám

A sorozatban mindegyik versenyző kap egy rejtélyes névjegykártyát, amin egy telefonszám szerepel. Amennyiben ezt felhívják, az azt jelenti, hogy részt akarnak venni a játékban. Ez a szám azonban a valóságban is létezik. A rajongók kiváncsiságból elkezdték felhívni, a tulajdonosa pedig saját elmondása szerint naponta 4000 hívást kapott. Az ezáltal kialakult stressz miatt már csak altatóval képes aludni, lecserélni pedig nem tudja, mivel az a munkájához kapcsolódik. Egy dél-koreai elnökjelölt, azonban a számért cserébe 26 millió forintnak megfelelő összeget ajánlott fel a férfinak.

2. A díszlet

A készítők nem hagyatkoztak effektekre, mindegyik helyszínt megépítettek díszletként, így az egymásba fonódó lépcsőket és a hatalmas játszóteret is. A két főszereplőt, Gi-Hunt és Sang Woot alakító színészek kedvence az első játék díszlete volt. A játszóteret azért csinálták olyan nagyra, hogy gyermekkorunkhoz  hasonlóan óriásinak érezzük azt. A szürreális hatást keltő lépcsősort Maurits Cornelis Escher XX. századi halland képzőművész Relativitás című litográfiája ihlette.

3. A koporsók

A koporsók díszdoboz formája nem véletlen. Azért kaptak ilyen külsőt, hogy ez is azt jelezze, hogy a játék alkotója szinte istennek érzi magát, aki még a halálban is megajándékozza a versenyzőket. A koporsók elégetésére létrehozott helyiség az auschwitzi koncentrációs tábor mintájára készült.

4. Szerethető főszereplő

Az alkotó és a főszereplőt megformáló színész, Lee Jung-jae sokat dolgoztak együtt azon, hogy a karakter szerethetővé váljon. Lee ötlete volt, hogy a szerencsejáték függő férfi enni adjon egy kóbor macskának az éppen megvásárolt ételből. Az első epizódban, amikor Gi-Hun először találkozik Sae-byeokkal improvizáció volt. Ha visszanézzük a jelenetet, amikor véletlenül beleütközik a zsebtolvaj lányba és kilöki a kezéből a kávét, majd alig tudja visszatenni a pohárba a szívószálat, akkor láthatjuk, amint a színésznő rázkódik a nevetéstől.  

5. Alternatív befejezés

A sorozat első évadának lezárásában Gi-Hun nem száll fel a repülőgépre, hogy új életet kezdjen és kislányához utazzon az Egyesült Államokba. Helyette az utolsó pillanatban határozott arckifejezéssel visszafordul, és Koreában marad, mivel ez illeszkedik a legjobban a sorozatban kifejtett mondanivalóhoz. Azonban az alkotók másik ötlete az volt, hogy mindent hátrahagyva elutazik a főszereplő.  

“Sokat küszködtünk, hogy a kétfajta befejezés közül melyiket válasszuk. Az egyikben Gi-Hun felszáll a gépre és elmegy. A másikban visszafordul és elszántan a kamera felé kezd sétálni. Folyamatosan azt kérdezgettük magunktól, hogy jó döntés-e, ha a főszereplő úgy határoz, hogy elmegy a családjához és a saját boldogságát hajszolja inkább. Azt a kérdést, amit felvetettünk a szériával – hogy miért jutott el a világ oda, ahol jelenleg van – akkor tudjuk megválaszolni, ha Gi-Hun visszafordul. Ezért döntöttünk a második befejezés mellett.” – nyilatkozta Hwang.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna