Az orvosi dráma sorozat, a New Amsterdam – Vészhelyzet New Yorkban 2019-ben debütált hazánkban. Az első évad a VIASAT3-on, a második pedig az AXN csatornán volt látható. Idén pedig az RTL Klubon kezdték el sugározni az elejétől, a magyar nézők körében ezen a csatornán érte el igazán a népszerűségét. Most összegyűjtöttünk öt érdekességet az Amerikában jelenleg a 3. évadnál tartó sorozatról.

1. Igaz események inspirálták
A sorozat alapjául Dr. Eric Manheimer a Tizenkét páciens: Élet és halál a Bellevue Klinikán című memoárja szolgál. A New Amsterdam bemutatja a különböző helyzetekből, betegségekkel és sérüléssekkel érkező embereket, akik Manheimer páciensei voltak a 15 év alatt, amíg a kórháznál dolgozott orvosi igazgatóként. Egyik ilyen eset, ami a sorozatba is bekerült, amikor egyik betege hererákban szenvedett, és azt kérte tőle, hogy hazamehessen Mexikóba a gyerekeihez, akiket hat éve nem látott. A szériában egy középkorú nő végső stádiumú betegsége során kérte, hogy egy másik országban élő gyermekeihez mehessen halála előtt.

2. Dr. Goodwin és Dr. Manhaimer között kevés a hasonlóság
Ryan Eggold karaktere nem sokban hasonlít a neki inspirációt nyújtó doktorra. Kettejük közti egyezés a szakma iránti szenvedély, annak megreformálása iránti késztetés, valamint mindketten szembe kellett nézzenek a rákkal. A főszereplő imád együtt dolgozni Manhaimerrel, aki sokszor jelen van a forgatásokon és a forgatókönyvírókkal is együtt ötletel, valamint tanácsokat ad nekik a tapasztalati által.

3. A Bellevue Klinikán is forgatnak
Rengetek jelenetet a brooklyni Kings Country Klinikán és a Kelet-harlemi Metropolitan Health Centerben forgattak. Azonban a szériának alapot adó Bellevue Klinika is megjelenik a képernyőn. Többek közt a pilot epizód nagy részét is itt vették fel, de olyan ikonikus jelenetnek is otthont adott, mint amikor Dr. Goodwin Dr. Sharpe-pal találkozott. A Klinika melletti kertet is használták, amikor Dr. Frome páciense találkozott egy potenciális nevelőanyával.

hirdetés

4. Az egyik executive producer nem akart több orvosi sorozatot
Peter Horton executive producert rendkívül nehéz volt meggyőzni, hogy részt vegyen a széria létrehozásában. A producer társa, David Schulner próbálta őt rábeszélni, hogy a doktor tapasztalatainak és memoárjának felhasználása nagyszerű alapot adhat egy új orvosi sorozat elkészítésében. Horton azonban nemet mondott rá. Elmondása szerint, miután A Grace klinika pilotját ő rendezte és három éven keresztül volt a sorozat producere, elege lett a kórházi drámákból. Azt javasolta Schulnernek, hogy keressen a feladatra más embert. Azonban amikor hallotta, hogy Schulner milyen szenvedéllyel beszél a projektről, és mennyire elhivatott, hogy változást hozzanak a világba általa, igent mondott a felkérésre.

5. Ryan Eggold örült a valóságtól nem elrugaszkodott szerepnek
Eggold a Feketelista című bűnügyi thriller sorozatban alakított 4 éven keresztül egy titkos ügynököt. Elmondása szerint készen állt a valósághoz közelebb álló produkcióra. Olyan szerepet keresett, ami releváns és őszinte, valamint teljesen más a korábbi karaktereihez képest. Erre pedig a New Amsterdam tökéletes lehetőség volt a számára.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban