Az előző hetet talán érdemes visszafelé kezdeni, vagyis a tegnapi Lost dupla résszel az RTL Klub-on. Hiába volt először látható a 4. évad az RTL-en, vasárnap délután 16:50-től fél millió körül nézték. Az első részt 440 ezren, míg a másodikat 635 ezren. A Megasztár szombati adását – amit megnézhettek a Megasztár 4. menüpont alatt – több mint másfél millióan nézték, pedig még el se kezdődtek a döntők. Ezzel egy időben a Trója című film az RTL-en, 1,1 milliós nézettséggel végig alull maradt. A péntek estét viszont az RTL nyerte a CSI: Miami helyszínelőkkel amit 1,2 millióan néztek átlagosan, a Tv2-es Megérzés című filmre csak 880 ezren voltak kíváncsiak. A szerda esti Doktor House-t csak 980 ezren nézték majd a Született Feleségeket 634 ezren. Így csak néha sikerült megelőzni az RTL-es Halálos fegyver 3-at, amit 870 ezren néztek. Kedd este két új műsor is indult a Tv2-n a Senorita Szöszi (1 millió) és a 10! (680 ezer). Teljes lakosságba mindkét műsort nyert, míg 18-49-ben az RTL-t nézték többen amin a Mennydörgő robaj (770 ezer) című film ment. Hétfő este az RTL nem adott sorozatot így sikerült ismét nyerni a Tv2-nek, az NCIS-t kicsit több, mint 1 millióan nézték, az utána következő gyilkos számokat 650 ezren. Az RTL-es Mell-bedobás című filmet 700 ezren nézték átlagosan.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés