Korábban itt jeleztük, hogy érkezik a Viasat3-ra a Nikita, míg a szinkronhangjait itt tettük közzé, a hazai ajánlóját pedig itt nézhetitek meg az oldalon. A sorozat első évada 2010. szeptember 9. és 2011. május 12. között volt látható az amerikai The CW csatornán, az első szezon 22 részből áll. A szériában sokaknak ismerősek lehetnek a főszereplők, például Maggie Q (Priest), Lyndsy Fonseca (Született feleségek), Shane West (Vészhelyzet) vagy éppen Melinda Clarke (A narancsvidék). A történet középpontjában Nikita (Maggie) áll, akit 6 évvel ezelőtt kihoztak a börtönből, és egy titkos kormányzati szervezet arra kényszerítette őt, hogy bérgyilkos legyen. A program neve Divízió, és mostanra már teljesen kicsúsztak az irányítás alól. Tönkretették Nikita életét, és megölték a férfit, akit szeretett. Michael (Shane), aki kiképezte őt, és akiben teljesen megbízott most vadászik rá, azonban a Divíziónak fogalma sincs arról, hogy a nőnek van bent egy társa. Alex (Lyndsy) egy tehetséges újonc, akit Nikita titokban kiképzett, hogy a segítségével egyszer s mindenkorra eltöröljék a kormányszervezetet. Ne felejtsétek el, hogy szeptember 8-án magyarországi premier a Viasat3-on, miközben Amerikában szeptember 23-án debütál a 23 részes második évad.

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára