Február 3-án debütált a Netflixen a Szentjánosbogár lányok című sorozat, ami Kristin Hannah regénye alapján készül. A történet szerint a középpontban Tully (Katherine Heigl) és Kate (Sarah Chalke) barátsága áll, ami a hetvenes években, tinikorukban kezdődött. Kapcsolatukat egészen a kétezres évekig követhetjük nyomon, miközben az egyetemi évek, az első munkahelyek, szerelmek és karrierek alakulásába és a különböző életszakaszokba tekinthetünk bele. 

hirdetés

A sikerre való tekintettel májusban berendelték a második évadot. A hírt a két főszereplő jelentette be Zoomon keresztül, ahol rajongói kérdésekre is válaszoltak. Most pedig kiderült, hogy 4 új szereplő is csatlakozott a folytatáshoz. Ignacio Serricchio (Lost in Space – Elveszve az űrben) Danny Diazt fogja alakítani, aki egy beképzelt sportolóból lett riporter. Ő és Tully folyamatosan szívják egymás vérét, de az önelégült felszín alatt egy sebezhető és szenvedélyes férfi áll. Greg Germann (Grace Klinika) Benedict Binswangert fogja játszani, aki egy befolyásos fakitermelő család sarja. Az üzleti világban elért sikereit arra használja, hogy az 1980-as években Washington állam kormányzója legyen. A külvilág felé mutatott önbizalma miatt a saját és a családja hírneve is veszélybe kerülhet. Eltökélt szándéka, hogy megőrizze a Binswanger örökséget azzal, hogy egy régi titkot őrizget.

India de Beaufort (Egyszerre egy nap) Charlotte bőrébe bújik. Először 1985-ben, Seattle-ben találkozunk vele, amikor még egy csendes és visszafogott újságíró, aki reménytelenül szerelmes Johnny Ryan-be (Ben Lawson). Azonban ahogy telnek az évek egy világhírű, magabiztos és kifinomult riporterré válik, aki tudja mit akar. Jolene Purdy (A Búra alatt) Justine Jordant formálja majd meg, aki egy vidám tehetsétségkutató ügynök. Mindig képes a pozítiv viselkedésre, még akkor is, ha rossz hírt kell közöljön. Jordan egy elbüvőlő személyiség, akinek mindenki a közelében szeretne lenni – beleértve Tully Hart-ot is.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban