2010 márciusában jelentette be az amerikai FOX csatorna, hogy több évadot nem kérnek a 24-ből. Ez leginkább egy gazdasági döntés volt, ugyanis Jack Bauer már nem szállította az elvárt nézettséget, így a FOX-nak lépnie kellett. Azonban a 24 esetében is felmerült az ötlet egy, a sorozatot végleg lezáró mozifilm elkészítésére. Legutóbb januárban írtunk a film sorsáról, ezt itt olvashatod vissza. Azóta megint változott a helyzet, és most úgy néz ki, csak el fog készülni az alkotás. Erről korábban Kiefer Sutherland nyilatkozott, melyet nemrég a producer, Brian Grazer is megerősített. Ő azt mondta, hogy izgatottan várják a filmet, melyet talán 2012-ben már be is mutathatnak.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés