A „Melyik TV csatornát szereted a legjobban a felsoroltak közül?” című szavazásunk január 2. és február 3. között folyt a SorozatWikin. Az eredményhirdetéssel kicsit elmaradtunk, de most pótoljuk. 1 hónap alatt 1491-en voksoltak. Ugyanilyen szavazás volt 2008 áprilisában és 2010 áprilisában is. Azért tartjuk fontosnak, hogy néha megismételjük ezt a kérdést, hogy lássuk, hogyan változnak az arányok az oldal látogató körében. Az idén januári szavazás végeredményét, így össze is hasonlítjuk a 2008-assal:

Az első az RTL Klub, mely 52%-ról 69%-ra ugrott fel.
A második nagy meglepetésre a Viasat 3 lett, mely a múltkori 13% után, most csupán 8%-ot ért el, de ez is elég volt ahhoz, hogy 3 vokssal beelőzze a TV2-t.
A harmadik a TV2 lett, mely 19%-ról 8%-ra esett vissza. Az ekkora mértékű zuhanás számunkra nagy meglepetést okozott.
A negyedik a múltkori ötödik helye után a Cool lett 5%-ról 8%-ra javítva, 7 szavazattal lemaradva a Viasat mögött. Tehát elmondható, hogy egy újabb RTL csoporthoz tartozó csatorna javított az eredményein a voksaitok alapján.
Az ötödik 2008-ban negyedik helyezést elérő AXN lett. Ez az adó is rontott, 9%-ról 7%-ra.
A hatodik az Universal Channel lett, mely a múltkori szavazásunkon nem szerepelt.Most 1%-ot sikerült szerezni, ami 15 voksot jelent.

Napokon belül lezárjuk a mostani televíziózós műsorokra vonatkozó szavazásunkat is, melyet azonnal egy újabb követ majd. Ennek az eredményhirdetése is hamarosan érkezik.

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára