A 2. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 3. héten (január 16-22.) Az örökség ára minden nap katasztrofálisan futott, az Összetört szívek pedig remekelt. A Tények 18-49-ben öt alkalommal, a teljes lakosságban pedig hatszor is nyerni tudott. Az RTL Híradó mindkét korosztályban mindössze egyszer tudott győzni, a fiataloknál pedig a két hírműsor egy nap döntetlent ért el. Este a Tények Plusz hétfőn és csütörtökön kiemelkedően futott, kedden és szerdán tarolt, pénteken pedig jól szerepelt. A Fókusz hétfőn, kedden és pénteken közepes, szerdán és csütörtökön jó számokat produkált. A TV2 bulváros hírműsora minden nap nyert és a heti átlag tekintetében komoly előnnyel, 3,9 százalékponttal győzött.

hirdetés

A Szerencsekerék hétfőn, kedden és szerdán kiemelkedően, csütörtökön jól ment, pénteken pedig tarolt. Kasza Tibor műsora négy nap is legyőzte az örökösöket és öt alkalommal a falunk ismétlését. Heti átlaga tekintetében 10 százalékkal emelkedett a közönségaránya (19,2%, 21,1%), mellyel a game show átlaga is 20 százalék felett van, ami fantasztikus eredmény. A Szerencsekerék a heti toplistán a harmadik helyet húzta be és minden hétköznap este a legnézettebb produkció volt. A Drága örökösök hétfőn, kedden és pénteken közepesen, szerdán rosszul, csütörtökön pedig jól ment. A heti toplistán csak a hetedik lett.

A mi kis falunk ismétlése hétfőn, szerdán és pénteken gyengén, kedden és csütörtökön pedig közepesen futott. A Vigyázat, gyerekkel vagyok! hétfőn jó, kedden, szerdán és pénteken közepes, szerdán pedig gyenge adatokat szállított. Ördög Nóra műsora négyszer verte meg a falunk újravetítését, a Nyerő Páros ismétlést pedig minden alkalommal. A game show ezen a héten 13 százalékkal rosszabb átlagos közönségarányt produkált, viszont annak tekintetében, hogy több napon is ismétlést sugároztak, ez nem rossz eredmény. A Vigyázat a heti toplistán a kilencedik lett. A Nyerő Páros újravetítése két nap katasztrofálisan, két nap gyengén, egyszer pedig közepesen futott. A ValóVilág az RTLII-n háromszor jól, négyszer pedig közepesen ment.

Szombaton a Tények Plusz közepes, a Fókusz Plusz pedig jó számokat hozott. Később a Gólkirályság megint nagyot tarolt és 18-49-ben a hét második legnézettebb műsora lett. Sőt, a focis sorozat most hozta az eddigi legjobb közönségarányát (24,4%). A széria alatt megint majdnem két és félszer többen választották az RTL-t, mint a TV2-t. Vele szemben Jurassic Park 3 gyengén futott, de nem dőlt be.

Vasárnap a Cápák között ismét hatalmasat tarolt és a fiataloknál az élen végzett. Az üzleti showműsor az idei évben eddig minden héten a legnézettebb tévés produkció lett 18-49-ben, mely hatalmas eredménynek számít. Egészen döbbenetes, hogy a műsor évről-évre egyre sikeresebb. A Vigyázat, gyerekkel vagyok! közepes számokat hozott, de most sem látszik, hogy elvenne a befektetők eredményeiből. Az este későbbi részében a TV2 és az RTL filmje sem hozott értékelhető adatokat.

A heti összesítésben a TV2 1,8 százalékponttal nyert az RTL előtt. A harmadik most is a Mozi+ lett, a negyedik pedig a Film+. 3 százalék felett volt még a Comedy Central és az M4 Sport is. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került az AMC és a Sorozat+. Olyan rosszul ment viszont a Cool és a VIASAT3, hogy a top 10-be sem tudott bekerülni. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Összetört szívek: 482 ezer (19,7%), 18-49: 116 ezer (18,9%)
RTL: Az örökség ára: 90 ezer (3,8%), 18-49: 17 ezer (2,9%)
TV2: Tények:
844 ezer (26,9%), 18-49: 232 ezer (26,8%)
RTL: Híradó: 705 ezer (22,5%), 18-49: 178 ezer (20,5%)

TV2: Tények Plusz: 780 ezer (23,1%), 18-49: 205 ezer (21,3%)
TV2: Szerencsekerék: 829 ezer (21,9%), 18-49: 238 ezer (20,2%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok!: 601 ezer (20,2%), 18-49: 176 ezer (17,3%)
RTL: Fókusz: 471 ezer (13,8%), 18-49: 160 ezer (16,5%)
RTL: Drága örökösök: 536 ezer (14%), 18-49: 183 ezer (15,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 411 ezer (11,5%), 18-49: 156 ezer (13,2%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 206 ezer (8,9%), 18-49: 80 ezer (9,7%)

Kedd:
TV2: Összetört szívek: 453 ezer (18,6%), 18-49: 93 ezer (14,9%)
RTL: Az örökség ára: 81 ezer (3,5%), 18-49: 6 ezer (1,2%)
TV2: Tények: 789 ezer (25,5%), 18-49: 219 ezer (25,6%)
RTL: Híradó: 708 ezer (22,9%), 18-49: 172 ezer (20%)

TV2: Tények Plusz: 726 ezer (21,7%), 18-49: 224 ezer (22,6%)
RTL: Fókusz: 483 ezer (14,4%), 18-49: 161 ezer (16,1%)

TV2: Szerencsekerék: 846 ezer (23,3%), 18-49: 239 ezer (21,5%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! (ism.): 611 ezer (20,7%), 18-49: 164 ezer (16,8%)
RTL: Drága örökösök: 533 ezer (14,5%), 18-49: 177 ezer (15,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 450 ezer (13,1%), 18-49: 167 ezer (15,2%)
RTL: Nyerő páros (ism.): 183 ezer (7,7%), 18-49: 58 ezer (7,1%)

Szerda:
TV2: Összetört szívek: 461 ezer (20,1%), 18-49: 102 ezer (17,5%)
RTL: Az örökség ára: 82 ezer (3,7%), 18-49: 8 ezer (1,4%)
TV2: Tények:
780 ezer (25,8%), 18-49: 199 ezer (23,5%)
RTL: Híradó: 677 ezer (22,4%), 18-49: 163 ezer (19,3%)

TV2: Tények Plusz: 702 ezer (21,6%), 18-49: 200 ezer (21,9%)
RTL: Fókusz: 490 ezer (15%), 18-49: 165 ezer (18%)

TV2: Szerencsekerék: 843 ezer (23,1%), 18-49: 235 ezer (20,9%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! (ism.):
624 ezer (20,1%), 18-49: 176 ezer (16,3%)
RTL: Drága örökösök: 499 ezer (13,6%), 18-49: 153 ezer (13,6%)
RTL: A mi kis falunk (ism.):
374 ezer (10,7%), 18-49: 139 ezer (11,9%)
RTL: Nyerő páros (ism.):
200 ezer (9%), 18-49: 74 ezer (9,2%)

Csütörtök:
TV2: Összetört szívek: 457 ezer (19,2%), 18-49: 98 ezer (16,4%)
RTL: Az örökség ára: 79 ezer (3,5%), 18-49: 8 ezer (1,5%)
TV2: Tények:
786 ezer (25,7%), 18-49: 171 ezer (20,6%)
RTL: Híradó: 682 ezer (22,3%), 18-49: 179 ezer (21,5%)

TV2: Tények Plusz: 709 ezer (21,3%), 18-49: 193 ezer (20,4%)
RTL: Fókusz: 525 ezer (15,5%), 18-49: 182 ezer (19%)

TV2: Szerencsekerék: 824 ezer (22,4%), 18-49: 215 ezer (19,3%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! (ism.):
560 ezer (18,7%), 18-49: 136 ezer (13,3%)
RTL: Drága örökösök: 595 ezer (16%), 18-49: 212 ezer (19%)
RTL: A mi kis falunk (ism.):
439 ezer (12,8%), 18-49: 169 ezer (15%)
RTL: Nyerő páros (ism.):
209 ezer (9,8%), 18-49: 80 ezer (10,4%)

Péntek:
TV2: Összetört szívek: 455 ezer (17,7%), 18-49: 92 ezer (13,4%)
RTL: Az örökség ára: 94 ezer (3,8%), 18-49: 15 ezer (2,4%)
TV2: Tények:
766 ezer (23,9%), 18-49: 179 ezer (19,7%)
RTL: Híradó: 605 ezer (18,9%), 18-49: 148 ezer (16,3%)

TV2: Tények Plusz: 668 ezer (19,7%), 18-49: 178 ezer (18,6%)
RTL: Fókusz: 451 ezer (13,2%), 18-49: 153 ezer (15,8%)

TV2: Szerencsekerék: 887 ezer (24,3%), 18-49: 253 ezer (23,4%)
TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok! (ism.):
635 ezer (19,7%), 18-49: 177 ezer (16,7%)
RTL: Drága örökösök: 541 ezer (14,7%), 18-49: 159 ezer (14,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.):
436 ezer (12,3%), 18-49: 133 ezer (11,9%)
RTL: Nyerő páros (ism.):
200 ezer (7,9%), 18-49: 62 ezer (6,9%)

Szombat:
TV2: Tények: 739 ezer (22,6%), 18-49: 168 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 762 ezer (23,3%), 18-49: 236 ezer (24,7%)
TV2: Tények Plusz: 481 ezer (14%), 18-49: 121 ezer (12,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 491 ezer (14,2%), 18-49: 173 ezer (17,5%)

TV2: Jurassic Park 3 (film): 232 ezer (6,5%), 18-49: 107 ezer (10,1%)
TV2: Red (film): 123 ezer (5,7%), 18-49: 57 ezer (7,4%)
RTL: Gólkirályság 1×03: 732 ezer (20%), 18-49: 264 ezer (24,4%)
RTL: Halálos fegyver 2 (film): 316 ezer (11,2%), 18-49: 113 ezer (12,4%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 816 ezer (22,9%), 18-49: 218 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 721 ezer (20,1%), 18-49: 182 ezer (17%)

TV2: Vigyázat, gyerekkel vagyok!: 596 ezer (15,1%), 18-49: 169 ezer (13,5%)
RTL: Cápák között 5×03: 643 ezer (16,2%), 18-49: 276 ezer (21,9%)
TV2: Apácashow 2 – Újra virul a fityula (film): 355 ezer (10,8%), 18-49: 120 ezer (10,5%)
RTL: Az igazság ligája (film): 219 ezer (6,9%), 18-49: 115 ezer (10,3%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban