A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó hátteréről

Január 10-től lesz látható az HBO-n a Maffiózók Emmy-díjas írója, Terence Winter és az Oscar-díjas rendező, Martin Scorsese sorozata, a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó. Hétfő esténként 21:20-kor magyar szinkronnal, míg keddenként 23:20-kor feliratosan, eredeti nyelven sugározza az HBO. A sorozatról a nyáron már írtunk bővebben, most viszont az alkotókról számolnánk be részletesen, a csatorna közleménye által:

A sorozat ötlete Mark Wahlberg és Stephen Levinson (Törtetők, Kergetjük az amerikai álmot) fejéből pattant ki: megszerezték a sorozat alapjául szolgáló könyv megfilmesítési jogát, majd elküldték a könyvet a Maffiózókat éppen befejező Emmy-díjas írónak. Terence Wintert nem kellett sokáig biztatni, hogy vágjon bele a projektbe: „A könyv témáját nagyon közel éreztem magamhoz, és minél többet olvastam belőle, annál inkább két korszakra koncentráltam: az 1920-as és az 1950-es évekre. Az 1950-es éveket kicsit túl közelinek tűntek Tony Soprano világához, ezért a húszas éveknél maradtam, annál is inkább, mivel Nucky Johnson személye, akin Steve Buscemi karaktere alapul, nagyon megfogott.”
A gengsztervilágban jártas író számára a témán kívül Martin Scorsese személye is igen meggyőző érv volt, aki most először dolgozott HBO-sorozaton. Amint megtudta, hogy Scorsese már igent mondott a feladatra, Winter így reagált a felkérésre: „Higgyétek el, ha ebben benne van egy tévésorozat, én megtalálom!” Így végül Terence Winter forgatókönyvíróként és vezető producerként csatlakozott az újabb HBO-sorozathoz.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy A Tégláért Oscarral jutalmazott rendező csak producerként vesz részt a produkcióban, de miután Winter mesélt neki Nuckyról és 20-as évekről, illetve elolvasta a pilot forgatókönyvét, Scorsese ezt mondta: „Lehet, hogy ezt szeretném meg is rendezni.” Így végül a vezető producerkedésen kívül a pilot epizódnál rendezőként is közreműködött.
A vezető producerek között olyan további nevek szerepelnek, mint az HBO-s „veterán” Tim Van Patten (Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat), társ-vezető producerként pedig Gene Kelly (Róma, The Pacific – A hős alakulat, Az elit alakulat) dolgozott a produkción, míg a sorozat producere Rudd Simmons (Az út, Across The Universe – Csak a szerelem kell) volt.
A sorozat helyszíneit April Taylor és David Chambers helyszínfelelősöknek köszönhetjük. Szinte az összes jelenetet Manhattan öt negyedében vették fel, de bizonyos esetekben forgattak Long Islanden, Westchesterben és Yonkersben is. Sokszor használták Bedford-Stuyvesant-ot és más brooklyni kerületeket is. Főleg az előbbit, mert azon látszik a gazdasági hanyatlás nyoma, így különösen könnyű volt olyan, nem felújított helyszíneket találniuk, amelyeket könnyebben át lehetett alakítani úgy, mintha Atlantic Cityben járnánk 1920 körül.
A húszas éveket idéző díszleteket Bob Shaw látványtervező és Carol Silverman díszlettervező álmodta meg: két New York-i kellékestől szerezték be az antik díszletek, neoklasszicista bútorok nagy részét, illetve árveréseken is rendszeresen megfordultak, ahol jó áron lehetett jó állapotú és igazán autentikus berendezési tárgyakhoz jutni, a viktoriánus kortól egészen a francia neoklasszikusig. Mindketten színházi múlttal rendelkeznek, így korábbi színházi tapasztalataikat felidézve próbáltak olyannyira részletgazdag és korhű arcot adni a sorozatnak, mintha egy mozifilm lenne.
John Dunn és Lisa Padovani dolgoztak a szereplők korhű megjelenésén. Padovani így idézi fel a munkafolyamatot: „A kor általános kutatásával kezdtünk: felkutattunk régi katalógusokat, magazinokat és képeket. Vettünk egy halom különböző könyvet is, és régi filmeket, illetve korabeli felvételeket néztünk. És volt egy külön kutatónk is, Ed McGinty, aki Atlantic Cityben él.”
A jelmeztervezők szerint az idő rövidsége, illetve az 1920-as évek pontos ábrázolása jelentette a legnagyobb kihívást, amit Dunn így fogalmazott meg: „Annyi korabeli ruhát használtunk, amennyit csak tudtunk, és olyan kaliforniai kölcsönzőkből béreltünk, amelyek a kosztümös filmekhez szoktak ruhákat adni. Nagyon szigorúan ragaszkodtunk ahhoz, hogy 1920-ból vagy még korábbról származó ruhákat használjunk, és azért használtunk régebbi ruhákat is, mert az emberek nem feltétlenül öltözködtek a legutolsó divat szerint.”

hirdetés