2014 szeptemberében debütált A Konyhafőnök az RTL-en és azonnal nagy siker lett. Olyannyira jól ment, hogy 2015-ben tavasszal és ősszel is egy-egy új évaddal tért vissza és ugyanebben az évben debütált a gasztroreality junior változata is. 2017-ben VIP verziót is indított a médiavállalat, amely szintén kimagasló nézettséget hozott. Az elmúlt bő évtizedben nagyon sokáig A Konyhafőnök az RTL egyik legfontosabb brandje volt és a TV2 a legtöbb produkciója elvérzett ellene. Az elmúlt években azonban ez megváltozott.

hirdetés

2022 év végén A Konyhafőnök VIP kifejezetten gyenge eredményeket produkált és kikapott mindkét TV2-s reality-ellenfelétől. Akkor már sok éve az volt a jellemző, hogy ősszel celebes évadot sugároz az RTL, azonban ezután ezen változtattak. 2023 őszére A Konyhafőnök civiles változatát készítettek el és két héttel hamarabb el is indították, mint a TV2 Csoport a vele futó Séfek séfe című produkciót. Az első két hétben remekül is futott, de amint elindult vele szemben a konkurens gasztroreality, jelentősen lecsökkent a nézettsége, összességében pedig az évad csak közepes nézettséget ért el. 2024-ben tovább próbálkozott a médiavállalat, jelentősen megújították a műsort, új, késő esti, könnyebb idősávba helyezték, azonban minden szinten szörnyű nézettséget hozott. Így megkérdeztük a médiavállalatot, hogy idén folytatódik-e a produkció.

11 év után először A Konyhafőnök 2025-ben nem lesz látható – tudta meg a SorozatWiki az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának válaszából. Így 20 évadnyi Konyhafőnök (11 civil, 7 VIP és 2 Junior) után abbamarad a gasztroreality készítése Magyarországon. Egyelőre idénre más főzős produkció sincs bejelentve a csatornára.

hirdetés

Hamarosan új évaddal jelentkezik a vidéki életet bemutató műsor az egyik magyar csatornán

Vadonatúj krimi-drámasorozat érkezik a napokban az egyik magyar csatornára

Premierdátumot és új előzetest kapott A szolgálólány meséje utolsó évada

A Trónok harca egyik főszereplője csatlakozott a legújabb Dexter-sorozathoz

Vadonatúj előzetest kapott a SkyShowtime-on elérhető thriller-drámasorozat 3. évada

Fontos információ érkezett az Eufória 3. évadával kapcsolatban