A Nagy Ő 2003 őszén debütált a TV2-n, ahol Noszály Sándor kereste a szerelmet. A reality nagy siker lett, az első évadára a legtöbb akkori tévéző biztosan emlékszik még. A műsor második szezonja 2004 tavaszán került képernyőre, melyben Molnár Anikó szívéért küzdöttek meg a férfiak. 2004 őszén pedig ismét egy férfi, Gyursánszky Gábor kegyeiért harcoltak a nők. Az utóbbi két szezon már messze nem teljesített olyan jól. Most a TV2 Csoport bejelentette, hogy 17 év szünet után visszahozza a formátumot és hamarosan újra látható lesz a TV2-n. A Nagy Ő negyedik évadában Tóth Dávid olimpikon kajakozó keresi a társát. A sportolót a csatorna nézői jól ismerhetik, hisz szerepelt az Exatlon Hungaryben és a Dancing With The Stars-ban is.

“Legjobbkor talált meg a felkérés. Nem titok, hogy több mint három éve vagyok szingli és valahogy úgy hozta az élet, hogy bár folyamatosan kerestem, de nem találtam meg azt a hölgyet, akit társként el tudnék képzelni magam mellett, miközben azt gondolom erre már megértem és vágyom is rá. A Nagy Ő számomra azért fontos, mert adok egy esélyt annak, hogy talán a műsor segítségével találom meg az igazit, és remélem meg tudom azt is mutatni, hogy 2021-ben férfiként az értékrendem szerint mitől lehetünk egymás számára értékesek és a valódi “nagy ők”. Az Exatlon és a Dancing With The Stars-beli szerepléseimhez olyan jó élmények fűződnek, hogy maximálisan megbízom a műsor készítőiben. Mind a csatorna, mind a műsorszerkesztők igyekeztek megismerni és mindig tudtam saját magam adni, és ez most is így lesz” – mondta Tóth Dávid.

Dávid húsz nővel ismerkedik meg, de időről időre döntenie kell, kik állnak a legközelebb hozzá. A hölgyek addig maradhatnak versenyben, amíg újra és újra rózsát kapnak A Nagy Ő-től. A végső rózsaceremónián pedig Dávid kiválasztja azt az egyetlen nőt, aki az igazi társa lehet az életben. A nagy kérdés csak az, hogy ezt a kiválasztott is így gondolja-e?

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban