A 14. heti nézettség itt olvasható vissza. A 15. héten sem bírt a Tények az RTL Híradóval. A TV2 hírműsora minden nap, mindkét korosztályban kikapott a konkurenciától. Hétköznap esténként csökkentek a Farm számai, de ennek ellenére 18-49-ben továbbra is csatornaátlag felett teljesített és simán legyőzte a TV2-s ellenfeleket. Az ellene látható Jóban Rosszban eredményei is csökkentek és csak gyenge nézettséget produkált, majd az utána induló Hal a tortánt még ennél is kevesebben figyelték.

Az Éjjel-Nappal Budapest a fiataloknál szépen futott, míg összlakosságban közepes számokat szállított. A Barátok közt ismét minden szinten tarolt és mindkét toplistán a második helyen végzett. A Mátyás király tér életét bemutató sorozat, hétköznap esténként egyedül tudott célcsoportban (18-49) 400 ezer néző fölé menni, míg teljesben szinten csak Berényiék hoztak 1 millió fölötti eredményeket. A TV2 esti filmjei (már csak csütörtökön mennek sorozatok) kivétel nélkül katasztrofális adatokat produkáltak.

hirdetés

Hétfő este a fiataloknál tarolt a Dr. Csont és a negyedik legnézettebb műsor lett a héten, míg összlakosságban felemás számokat ért el. Kedden a Castle közepesen, míg a XXI. század kifejezetten gyengén futott. Szerdán a Szulejmánt és a Házon kívült is nagyon sokan figyelték. Csütörtökön az NCIS-t és az NCIS: Los Angeles-t a szokásosnál némileg többen választották, de még ezekkel a számokkal is rossz nézettséggel kerültek képernyőre. A CSI: Miami helyszínelők ismétlése RTL-es szinten gyengén hozott, de még így is kétszer annyian figyelték, mint az előbb említett TV2-s sorozatokat.

Szombaton a Kismenők második adása sok nézőt vesztett az elsőhöz képest és a fiataloknál csak a hatodik legjobban teljesítő műsor lett a héten. A teljes lakosságban viszont harmadik lett és ott még mindig jó eredményeket produkált. A Farm és a Gyertek át szombat este! is kikapott a TV2 gyerek-tehetségkutatójától és mindkét műsor gyenge számokat produkált. Vasárnap megint tarolt A Nagy Duett, minkét korosztályban a legnézettebb műsor lett a héten és összlakosságban megint megdöntötte a 2016-os, múlt héten felállított rekordot. A Cobra 11 kicsit összeszedte magát a múlt heti katasztrofális évadnyitás után és most közepes számokat produkált. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Tények: 668 ezer (24,1%), 18-49: 145 ezer (18,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 529 ezer (14,6%), 18-49: 104 ezer (9,4%)
RTL: Híradó: 675 ezer (25,2%), 18-49: 167 ezer (22,1%)
RTL: Farm: 526 ezer (18,1%), 18-49: 218 ezer (21,2%)

TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 376 ezer (9,2%), 18-49: 64 ezer (4,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 731 ezer (17,8%), 18-49: 359 ezer (25,4%)

Duna: Bosszú 4×23: 133 ezer (3,8%), 18-49: 17 ezer (1,2%)
TV2: Piszkos lappal (film): 235 ezer (7,7%), 18-49: 60 ezer (4,7%)
RTL: Barátok közt: 1,015 millió (26,1%), 18-49: 404 ezer (26,5%)
RTL: Dr. Csont 10×15: 508 ezer (17,7%), 18-49: 274 ezer (22%)
RTL: Híradó: 327 ezer (15,3%), 18-49: 177 ezer (17,9%)

Kedd:
TV2: Tények: 655 ezer (22,6%), 18-49: 168 ezer (19,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 537 ezer (14,5%), 18-49: 134 ezer (11,1%)
RTL: Híradó: 708 ezer (25,3%), 18-49: 181 ezer (22,3%)
RTL: Farm: 664 ezer (18,8%), 18-49: 249 ezer (22%)

TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 422 ezer (10,1%), 18-49: 115 ezer (7,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 744 ezer (17,7%), 18-49: 342 ezer (23,1%)

Duna: Laura rejtélyei 2×02: 158 ezer (4,2%), 18-49: 17 ezer (1,1%)
TV2: Földre szállt boszorkány (film): 138 ezer (4,3%), 18-49: 70 ezer (5,2%)
RTL: Barátok közt: 1,002 millió (24,1%), 18-49: 368 ezer (22,9%)
RTL: Castle 6×15: 523 ezer (17,4%), 18-49: 202 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 300 ezer (14,6%), 18-49: 98 ezer (10%)

Szerda:
TV2: Tények: 612 ezer (21,9%), 18-49: 146 ezer (17,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 511 ezer (13,7%), 18-49: 105 ezer (8,7%)
RTL: Híradó: 652 ezer (24,3%), 18-49: 175 ezer (22%)
RTL: Farm: 712 (20,3%), 18-49: 253 ezer (22,5%)

Duna: Hawaii Five-0 1×15: 220 ezer (5,1%), 18-49: 22 ezer (1,4%)
TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 438 ezer (10,3%), 18-49: 99 ezer (6,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 753 ezer (17,6%), 18-49: 353 ezer (23,5%)

TV2: A bébisintér (film): 166 ezer (4,8%), 18-49: 80 ezer (5,6%)
RTL: Barátok közt: 1,034 millió (22,2%), 18-49: 375 ezer (23,5%)
RTL: Szulejmán 170. rész: 691 ezer (20,5%), 18-49: 227 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 432 ezer (20,5%), 18-49: 152 ezer (16,2%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 716 ezer (22%), 18-49: 173 ezer (16,9%)
TV2: Jóban Rosszban: 615 ezer (14,9%), 18-49: 147 ezer (10,8%)
RTL: Híradó: 792 ezer (25,1%), 18-49: 211 ezer (21,3%)
RTL: Farm: 766 ezer (19,5%), 18-49: 276 ezer (21,6%)

Duna: A Bagi-Nacsa Show: 314 ezer (7,3%), 18-49: 51 ezer (3,2%)
TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 454 ezer (10,4%), 18-49: 125 ezer (8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 744 ezer (16,9%), 18-49: 341 ezer (21,8%)

TV2: NCIS 13×04: 249ezer (6,7%), 18-49: 99 ezer (6,6%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6×23: 176 ezer (7,5%), 18-49: 68 ezer (6,6%)
RTL: Barátok közt: 926 ezer (22,5%), 18-49: 349 ezer (21,6%)
RTL: CSI: Miami (ism.): 443 ezer (15,2%), 18-49: 190 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 268 ezer (12,5%), 18-49: 142 ezer (14,8%)

Péntek:
TV2: Tények: 624 ezer (22,2%), 18-49: 127 ezer (16,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 543 ezer (15,1%), 18-49: 102 ezer (9,2%)
RTL: Híradó: 647 ezer (23,9%), 18-49: 144 ezer (19,2%)
RTL: Farm: 685 ezer (19,9%), 18-49: 237 ezer (22,4%)

Duna: Virtuózok: 345 ezer (8,3%), 18-49: 69 ezer (4,7%)
TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 414 ezer (10%), 18-49: 91 ezer (7,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 752 ezer (18,2%), 18-49: 339 ezer (24,7%)

TV2: G.I. Joe: A kobra árnyéka (film):211 ezer (6,9%), 18-49: 91 ezer (7,3%)
RTL: Barátok közt: 1,014 millió (25,2%), 18-49: 394 ezer (26,5%)
RTL: Showder Klub: 444 ezer (14,6%), 18-49: 199 ezer (15,5%)
RTL: Híradó 260 ezer (11,4%), 18-49: 122 ezer (12,5%)

Szombat:
TV2: Tények: 486 ezer (17,1%), 18-49: 95 ezer (10,8%)
RTL: Híradó: 576 ezer (20,2%), 18-49: 136 ezer (15,3%)

Duna: Szerencseszombat: 303 ezer (9,5%), 18-49: 33 ezer (3,4%)
TV2: Kismenők: 1,006 millió (26,1%), 18-49: 272 ezer (20,5%)
TV2: Derült égből szerelem (film): 316 ezer (12,2%), 18-49: 128 ezer (11,1%)
RTL: Fókusz Plusz: 350 ezer (10,4%), 18-49: 130 ezer (12,4%)
RTL: Farm: 559 ezer (13,4%), 18-49: 216 ezer (14,5%)
RTL: Gyertek át szombat este!: 493 ezer (13,7%), 18-49: 201 ezer (13,4%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 – Kínai Nagydíj (reggel): 436 ezer (28,4%), 18-49: 213 ezer (34,1%)

TV2: Tények: 653 ezer (19%), 18-49: 175 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 902 ezer (26,1%), 18-49: 243 ezer (20,9%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 345 ezer (7,5%), 18-49: 42 ezer (2,6%)
TV2: A Nagy Duett: 1,349 millió (30,4%), 18-49: 439 ezer (27,1%)
RTL: Cobra 11 20×04: 623 ezer (15,1%), 18-49: 227 ezer (16%)
RTL: Non-stop (film): 494 ezer (10,8%), 18-49: 232 ezer (13,3%)

TV2: Transformers – A bukottak bosszúja (film): 283 ezer (11,2%), 18-49: 183 ezer (16%)
RTL: 300 (film): 234 ezer (9,2%), 18-49: 112 ezer (9,6%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
– RTL Klub: 19,1%
– TV2: 11,3%
– Film+: 6,2%
– Cool: 5,4%
– VIASAT3: 3,5%
– Duna: 2,6%

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része