A The Witcher új évadának forgatását február közepén kezdte el a stáb, egy hónappal később azonban a koronavírus-járvány miatt le kellett állítani a munkálatokat. A felvételek augusztus végén indultak újra, nem sokkal ezt követően azonban rossz hírről kellett beszámolnunk. A produkció egyik fontos új karakterét, az Eskel nevű vajákot alakító Thue Rasmussen helyére a készítőknek új színészt kellett keresniük. A sztár ugyanis az átütemezések után nem ért rá, hogy egyéb futó projektjei mellett a The Witcheren is dolgozzon. Nem sokkal később kiderült, hogy a helyére a Viktóriából és a Kémek küldetéséből ismert Basil Eidenbenz érkezik.
A Redanian Intelligence nemrég arról számolt be, hogy újabb fontos változás történt a The Witcher stábjában, az új szezon 6. és 7. epizódját rendező Geeta Patelt (The Mindy Project, Nagy Katalin – A kezdetek) kellett hasonló okokból lecserélni. A direktor helyére a lap szerint a korábban a Flesh and Bone-on és a Holby Városi kórházon is dolgozó Louise Hooper érkezett. A kifejezetten a The Witcherrel foglalkozó Redanian Intelligence hozzáteszi, elképzelhető, hogy az Amerikában élő Patel nem szerette volna vállalni, hogy hónapokon keresztül Nagy-Britanniába kelljen költöznie és ezért kellett a változtatás mellett dönteni.
A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét
Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten
2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna
3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát
Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része
Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára