A semmiből jött a Netflix legutóbbi sorozatos kaszája, az online videotár pár napja jelentette be, hogy két évad után nem folytatódik a Valós halál (Altered Carbon) című sci-fi produkciójuk. A Deadline szerint a döntés hátterében az állt, hogy ez volt a Netflix legdrágább sorozata, amelynek a második évados nézettségi adatai már nem indokolták, hogy sok pénzt fektessenek a folytatásba. A széria elkaszálása azért is meglepő, mert a közelmúltban komoly univerzumépítésbe kezdett a Netflix, animációs spinoff filmet is készítettek Valós Halál: Új burokban címmel, mely tovább bővítette ezt a cyberpunk világot.

A TV Web számolt be róla nemrég, hogy a sorozat rajongói nem fogadták túl jól a Valós halál kaszáját, a Twitteren kezdték szidni a Netflixet. Volt, aki azt hozta fel, hogy az online videotár olyan, sokak által silánynak tartott alkotásokat is éveken keresztül futtat, mint A csókfülke vagy éppen a 13 okom volt, a sci-fi produkciónak azonban nem adtak már esélyt. Egy Dammy nevű felhasználó a Valós halál kaszája kapcsán a The Witchert is megemlítette, és megfenyegette a Netflixet, hogy amennyiben a fantasy sorozatot hasonló körülmények között leveszik a képernyőről, számíthatnak rá, hogy a rajongók még keményebben fellázadnak.

hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

hirdetés