Jason Momoa a Trónok harca egyetlen évadában szerepelt, mégis a rajongók egyik legnagyobb kedvence lett. A színész által alakított Khal Drogo kőkemény harcos volt, aki még Daenerys fivérét is elintézte. Az HBO produkciójának szakértője, Buster Reeves, aki a harci koreográfiákért volt felelős, nemrégiben érdekes interjút adott a brit Expressnek. A beszélgetésből kiderült, hogy a jelenleg Aquamanként ismert színész sokat elégedetlenkedett a fantasy sorozat forgatásán.

“Lelkes figurának ismertem meg Momoát, aki folyton amiatt panaszkodott, hogy nem kap elég harcjelenetet. Engem kérdezgetett napról-napra, hogy mikor vehet már a kezébe egy fejszét, hogy kinyírjon valakit. Mondtam neki, hogy ez a producereken múlik, de amint eljön a pillanat, arra a jelenetre mindenki emlékezni fog. Jason úgy örült, mint egy gyermek, amikor a sorozatbeli ellenfele egy handzsárral rontott neki, ő pedig puszta kézzel védte magát. Majd két kés is a kezébe került, de azokat eldobta, a khalnak nem volt semmiféle fegyverre szüksége, hogy felülkerekedjen bárkin” – árulta el Reeves, aki a színésszel közeli kapcsolatban maradt, a mai napig együtt szoktak edzeni.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés