A Kardok viharát 2000-ben adták ki Amerikában, A tűz és jég dala regények írója, George R. R. Martin számára azonban a mai napig sok fejfájást okoz ez a kötet. A történet ekkor ért el egyik csúcspontjához, hiszen a Vörös Nászon elárulták és meggyilkolták a Starkokat, többek között Észak királyát, Robbot is. Martin most arról nyilatkozott, hiába telt el 19 év azóta, az olvasók közül sokan a mai napig képtelenek voltak túltenni magukat a történéseken. A Vörös Nász okozta feszültséget pedig azzal vezetik le, hogy a szerzőnek írnak gyűlölködő leveleket.

“Amikor a könyv megjelent, különösen sok dühös e-mailt kaptam, de még manapság is megkeresnek az olvasók ezzel kapcsolatban. Azt írták, hogy gyűlölnek és el se tudják képzelni, hogy tehettem ilyet. Fenyegettek azzal, hogy soha többet nem olvassák az írásaimat. Mások azonban beismerték, hogy miután túltették magukat a Vörös Nászon, rájöttek, hogy a Kardok vihara az egyik legjobb regényem. Mindenki más okból olvas, vannak, akik azért, hogy elmeneküljenek a problémáik elől. Az élet kegyetlenségei miatt fordulnak az irodalom felé. Az én történeteimben szinte soha nincs happy end, A tűz és jég dalában azok fognak a legnagyobbat csalódni, akik tündérmesékre kíváncsiak” – árulta el a 70 éves író.

hirdetés

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része