A Knight Rider a 20. századi televíziózás egyik nagy szenzációja volt, a Michael Knightról és beszélő kocsijáról, KITT-ről szóló széria 1982 és 1986 között 4 évad alatt 90 részt ért meg. Magyarországon is népszerű volt a produkció, amelyben a főszerepet a Baywatch-ból is ismert David Hasselhoff játszotta. Az anyaszériát több spinoff is követte, azonban az 1997-es Team Knight Rider, és a 2008-ban az NBC-n képernyőre került Knight Rider reboot is nagy bukás volt.

A 66 éves Hasselhoff most érdekes nyilatkozatot adott a brit Mirrornak, amelyből kiderül, a Knight Rider újabb verziója készül. A színész szerint ráadásul hamarosan konkrétumok is napvilágot látnak majd a produkcióról. “Fontos bejelentés közeleg a Knight Rider kapcsán. Rám szóltak, hogy ne mondjak ezzel kapcsolatban semmit, de egyszerűen nem bírom ki. Nagyon izgatott vagyok a projekttel kapcsolatban és remélem, a nézők is örülnek majd, hogy a Knight Rider úton van!” – árulta el a híresség. Azt egyelőre nem tudni, hogy David Hasselhoff vendégszerepelni is fog-e a beharangozott rebootban.

Manapság nagy divatja van az amerikai csatornáknál a 80-as, 90-es évekbeli produkciók feltámasztásának, 2016-ban mutatkozott be a képernyőkön a MacGyver rebootja, de sikerrel fut a Sabrina, a tiniboszorkány és a Magnum új verziója is a tengerentúlon.

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

Megvan, hogy kik lesznek a Zsákbamacska következő különkiadásának szereplői