A magyar nézők legelőször 2014 novemberében, a SuperTV2-n indult Kuzey Güney – Tűz és víz egyik címszerepében láthatták az azóta itthon is kedvelt, népszerű török színészt, Bugra Gülsoyt. A Kivanc Tatlitug alakította Kuzey testvérét megformáló színészt 2017 tavaszától kezdve aztán egy újabb szériában láthatta a hazai nézőközönség, tavaly áprilisban indult ugyanis a Fatmagül, a szintén sokak által szeretett Beren Saattal a főszerepben. Ebben a sorozatban egy gazdag család problémás felnőtt gyerekét alakította a színész.

Bugra Gülsoy a Kuzey Güney és a Fatmagül forgatása idején, 2011-ben vette feleségül Burcu Kara színésznőt, akit itthon a 2012-ben, az RTLII-n bemutatott A végső akaratban ismerhettek meg a nézők. A két színész házassága csupán egy évig tartott. Gülsoy a napokban második alkalommal is kimondta a boldogító igent, és összeházasodott Nilüfer Gürbüzzel, a híres török futballista, Muharrem Gürbüz lányával.

Bugra Gülsoyt bár itthon mostanában nem láthatjuk új szerepben, Törökországban 2018-ban két új produkciója is indult. Év elején egy hat részes minisorozatban, a 8. napban (8. Gün) szerepelt, most szeptemberben pedig elstartolt új szériája, mely A lányom (Kizim) címet viseli.

hirdetés
hirdetés

74 éves korában meghalt Ian Gelder, a Trónok harca színésze

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat