Még csak pár hete, hogy befejeződött a Trónok harca 7. évada, a stábnak azonban nincs pihenő, hiszen világszerte elkezdődtek az utolsó szezon forgatásának előkészületei. Több kép is napvilágot látott a világsajtóban, jött friss fotó például Észak-Írországból, ahol kerítéssel és “Veszély!” feliratokkal próbálják távol tartani a kíváncsi rajongókat. A lesifotósok azonban bemerészkedtek a lezárt területre, ahol érdekes újdonságot vettek észre Deressel kapcsolatban.

Mégpedig azt, hogy a Starkok főhadiszállása furcsa, vöröses színű jelenleg, ami azért van, mert a díszletet egészen alaposan átépítették. A találgatások szerint mindez azért lehet, mert a sorozatban megjött a Tél, ami Derest sem kíméli. Így az épület egyes részei leomolhattak. Mások szerint az is elképzelhető, hogy a Starkok átépítik a kastélyukat, hogy a Mások ellen jobban védjen.

Ha a 8. évad forgatása ténylegesen is megkezdődik, minden bizonnyal jönnek majd megint a szereplőkről és a munkálatokról a lesifotók, érdemes lesz velünk maradni, mert arról is be fogunk számolni! Az első komolyabb változtatásról nemrég írtunk, hiszen Daenerys a zárószezonban vélhetően új frizurával lesz látható.

hirdetés
hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra