Az amerikai országos csatornák nem kegyelmeznek a gyengébben teljesítő sorozatoknak, az első körben rengeteg produkciót kaszáltak el, most pedig újabb áldozatokról lesz szó. Rögtön kezdésnek a FOX nem kért többet Ryan Murphy szériájából, a Scream Queens – Gyilkos történetből, mely a tinihorroroknak állított görbe tükröt és olyan sztárok tűntek fel benne, mint Ariana Grande, Lea Michele, vagy éppen Emma Roberts, így főleg a fiatalabb nézőközönségnek kedvezett a produkció. Mindemellett a FOX berendelte az Új csaj (New Girl) 7. évadát és bejelentették, hogy a szitkomnak ez a 8 rész lesz az utolsó felvonása, így Zooey Deschanel bandája jövőre elköszön a rajongóktól.

A CBS elkaszálta a Gyilkos elmék: Túl minden határont (Criminal Minds: Beyond Borders), viszont a csatorna bizalmat szavazott a Code Black című kórházas sorozat 3. évadának, mely idehaza Vészhelyzet: Los Angelesként került a köztudatba, de természetesen semmi köze a nagy elődhöz. A CBS nem kért többet az Odd Couple-ből se, pedig a sorozat igyekezett hű lenni a klasszikus szitkomok hangulatához, a csatorna szerint azonban ez a mai nézőknek már nem elég. Az ABC terroristás-beépülős sorozata, a Quantico megúszta a kaszát, így a következő szezonban jöhet a krimiszéria 3. évada.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés