A Westworld volt a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetés szériája, amely bravúros fogatókönyvírói csavarjaival hetekre elegendő beszédtémát adott, még a legnagyobb sorozat rajongóknak is. A siker láttán az HBO természetesen azonnal berendelte a scifi-western második etapját is, ami a producerek elmondása alapján, csak valamikor 2018-ban kerül majd a tévék képernyőjére. Ettől függetlenül persze, továbbra is zajlik az élet a Westworld körül, ugyanis a széria egyik írója, Jonathan Nolan a nemrég tartott Palayfest fesztiválon megerősítette a széria egyik legnépszerűbb rajongói teóriáját.

A kérdéses elmélet azt találgatta, hogy a park mely lakója volt az, aki legelőször rendelkezett a szabad akarat erejével. Az évadzáró alapján sokan úgy hitték, hogy az Evan Rachel Wood által életre keltett Dolores volt az, mivel a szezon nagy része is ezt igyekezett elhitetni velünk. Nolan azonban részletesen kifejtette, hogy valójában nem Dolores volt az említett alany, hanem az egykori bordélyházvezető, a Thandie Newton által játszott Maeve. Nolan szerint, Maeve legelső saját elhatározása az volt, mikor az évadzáró végén úgy döntött, hogy a menekülés helyett, inkább megkeresi a rég nem látott lányát. “A jelenet forgatása alatt igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy egyértelművé tegyük a nézők számára, hogy ez volt Maeve legelső valóban önállóan meghozott döntése.”

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

hirdetés