Három új kategóriával egészül ki a Televíziós Újságírók Díja, így idén összesen már 12 kategóriában díjazzák a legjobb hazai televíziós teljesítményeket. A jelöltek nevét és a műsorok címét március közepén hozzák nyilvánosságra a szervezők, március 29-én pedig nagyszabású gálaesten kiderül, kik is a nyertesek. Az esemény főtámogatója a NuMuvee.

A zsűritag, a mellékszereplő (magyar sorozatban) és a dokumentarista reality kategóriákkal bővül a Televíziós Újságírók Díja 2017-ben. Ezek mellett kilenc, már jól ismert kategóriában is díjazzák a tévéseket: legjobb nagyszabású show-műsor, legjobb vetélkedő, legjobb comedy show, legjobb reality, legjobb női műsorvezető, legjobb férfi műsorvezető, legjobb magyar sorozat, legjobb színésznő és legjobb színész.

A díj ötletgazdája, a SorozatWiki főszerkesztője, Kenderessy Szabolcs az új kategóriákkal kapcsolatban elmondta:
– Sok szórakoztató műsornál a zsűritagoknak legalább akkora szerepük van, mint a műsorvezetőknek, mostantól ezért is díjazzuk őket. A sorozatoknál hasonló a helyzet, ugyanis a főszereplő mellett nagyon fontos, hogy a mellékszereplők is kiemelkedően alakítsák a szerepüket. Tavaly nagyon sok reality műsor volt képernyőn, ezért döntöttünk úgy, hogy az általános mellé behozzuk a „dokumentarista reality” nevű kategóriát – mondta Kenderessy Szabolcs.

hirdetés

A 2014-ben alapított Televíziós Újságírók Díja Magyarország egyik legrangosabb szakmai értékmérőjének számít, köszönhetően a díjat övező óriási médiaérdeklődésnek és maguknak a díjazottaknak is. Az elismerést a legfontosabb szak és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. Idén újabb lap, a Kreatív is csatlakozott az eddig 10 tagot számláló grémiumhoz, felsorakozva a 24.hu, a Hír7, az Index-Comment:com, a Médiapiac, az Origo, a SorozatJunkie, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a Tvr-hét mellé.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a Televíziós Újságírók Díját nagyszabású díjátadó gálán adják át a díjazottaknak. 2017-ben március 29-én lesz a jeles alkalom, ezúttal is Budapest egyik legpatinásabb épületében, a Pesti Vigadóban. Az esemény főtámogatója a NuMuvee Hungary Kft, televíziós műsorgyártó. (Fotó: Televíziós Újságírók Díja)

Az előző évek díjazottjai

2014
• Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
• Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
• Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder klub
• Legjobb női műsorvezető – Liptai Claudia
• Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
• Legjobb magyar sorozat – Társas játék

2015
• Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
• Legjobb vetélkedő – A konyhafőnök
• Legjobb stand-up comedy / talk show – Showder Klub
• Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
• Legjobb férfi műsorvezető – Gundel Takács Gábor
• Legjobb magyar sorozat – Terápia
• Legjobb színésznő – Gubík Ági
• Legjobb színész – Mácsai Pál

2016
• Legjobb nagyszabású show-műsor – Sztárban sztár
• Legjobb vetélkedő – Maradj talpon!
• Legjobb comedy show – Gyertek át szombat este!
• Legjobb talkshow – Összezárva Friderikusszal
• Legjobb reality – Szelfi
• Legjobb női műsorvezető – Ördög Nóra
• Legjobb férfi műsorvezető – Sebestyén Balázs
• Legjobb magyar sorozat – Aranyélet
• Legjobb színésznő – Ónodi Eszter
• Legjobb színész – Scherer Péter

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

Megvan, hogy kik lesznek a Zsákbamacska következő különkiadásának szereplői