Évadkritika: futótűzként hatott a Trónok harca 6. szezonja

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a Trónok harca 6. évada új szintre emelte a sorozat fogalmát. A megosztó 5. évad után, a készítők magasabb szintre kapcsoltak, ami az évad végére a mozifilmeket is meghaladó, grandiózus történetvezetésben és magas szintű rendezésben nyilvánult meg. Az út persze nem volt ennyire kiegyensúlyozott, az évadnak voltak gyenge pontjai, azonban ez az összképen igen keveset ront, ami nagyban köszönhető az utolsó két epizódnak. Ezúttal sem volt hiány drámában, a sorozatra oly jellemző halálozások minden korábbi évadnál magasabb számot öltöttek, a történet pedig végre a végjáték irányába fordult. „Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl vagy meghalsz” – ez a híres idézet még mindig a sorozat legnagyobb igazsága, de ami méginkább meghatározta az évadot: „Észak nem felejt!”

Az előző évadzáró baljós befejezése után joggal várhattuk, hogy az új évad már az elején a földhöz vág minket. Az első rész még csak felvezette milyen következményei lesznek a korábbi történéseknek, a második résztől azonban beletapostak a gázpedálba és az évad első felében minden részben meghatározó események történtek. Az 5. részt követő 3 epizód után az évad némileg belassult, gyengébbre igazán a 8. rész sikeredett, sok rajongó nem tetszését kiváltva ezzel és itt bizony a rendezésben is voltak hibák.

Többszörösen kárpótolt viszont az utolsó 2 epizód. A Fattyak csatája a sorozat eddigi minden összecsapását felülmúlta, a látvány kiváló volt, a csata kaotikussága tökéletesen tükrözte milyen lehetett egy véres középkori ütközet, a dráma pedig felülmúlhatatlannak tűnt, amíg nem jött az évadzáró, ami hihetetlen módon képes volt fokozni a 9. rész katarzisát. Sokan felróják, hogy a sorozat kiszámíthatóvá vált, amiben van is némi igazság, de olyan fantasztikusan tálalták, hogy a várható eseményekben is kételkedni kezdtünk és a végére még igazán felemelő pillanatokban is részünk volt. Az évad emellett a nagy visszatérésekről és méginkább a rajongói teóriák beigazolódásáról szólt, középpontban a legnépszerűbb R+L=J teóriával.

Ramsay elszabadult. Megölte apját, így már senki sem tartotta pórázon, majd a kutyái eledelévé tette újszülött kisöccsét és annak édesanyját, gyarapítva ezzel azok számát, akiknek legnagyobb vágya volt, hogy lássák az ifjú Bolton szörnyű kínok közt bekövetkező halálát. Nem semmi, amit ez a fiú véghezvitt, Joffrey már-már szimpatikusnak mondható mellette, megformálója, Iwan Rheon minden dicséretet megérdemel, az egyik legjobb alakítást nyújtotta a sorozatban. Az biztos, hogy sokan éjjel egy sikátorban szívesebben viselnék Chucky baba társaságát, mint az övét.

hirdetés

Havas Jon, ahogy várni lehetett visszatért, és rögtön meg is torolta az árulást, ezek után az évad végéig igen csak hitehagyott volt, ami miatt lehet egy kis hiányérzetünk, Jontól az utolsó két részt leszámítva többet várhattunk, ez azonban elvezetett minket a 9. rész egyik legragyogóbb szimbolikájához. Amikor Ramsay serege beszorította Jonékat és tapostak át rajta az emberek, úgy tűnt a kiábrándultsága csúcspontra ér és feladja, de az életösztön visszatért belé, amivel egyúttal az igazi Jon is visszatért, ahogy pedig kiemelkedett a tömegből, remek szimbóluma volt az ő későbbi felemelkedésének. A történetszál másik nagy alakja Sansa Stark volt. Mindenképp ki kell emelni a karakterfejlődését, ha visszagondolunk az első évad naiv, hisztis kislányára elképesztő hova fejlődött. Igazi erős nővé és nagy játékossá vált, az évad egyértelműen legjobb karaktere.

Észak nem felejt! A Starkok visszafoglalták Derest, Ramsay elnyerte méltó büntetését a saját kutyái által (igazi költői igazságszolgáltatás) és Északnak új királya van Havas Jon személyében. A sorozat legfelemelőbb pillanata volt mikor mellé álltak az északi házak, Kisujj azonban sok gondot okozhat még, ám mintha kezdene kicsúszni az irányítás a kezéből. Mindenképp szót kell még ejteni a kis Lyanna Mormontról, aki ahányszor csak képernyőn volt mindig uralta a jeleneteket. Méltán vált a rajongók nagy kedvencévé, sokatmondó, hogy Ramsay és Jon csata előtti találkozása kapcsán a legtöbben nem a párbeszédről, hanem az ő szúrós nézéséről beszéltek. Le a kalappal az őt megformáló Bella Ramsey előtt.

Bran Stark a 4. évad után végre ismét szerepet kapott, nem is akármilyet, az ő történetszála az évad talán legkiegyensúlyozottabbja volt és kellően sok dráma kapcsolódik hozzá. Hodor halála és az őt övező rejtély hihetetlenül szívszorítóra sikeredett, a sorozat minden komorsága megtestesült benne. A legfontosabb azonban, hogy Bran által fény derült Havas Jon születésének titkára. Észak királya valóban királyi vér, Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark gyermeke. Láttuk a fiatal Ned Starkot, ahogy embereivel reménytelen küzdelmet folytat Ser Arthur Dayne ellen. Remekül koreografált párbajra sikeredett. A lovag szereplése óriási sikert aratott, öt perces szerepével a rajongók kedvencévé vált, a múltban játszódó jelenetek tekintetében pedig ki kell emelni a nagyszerű színészválasztást és Max Von Sydow-t a Háromszemű holló szerepében. A legnépszerűbb rajongói teória tehát beigazolódott és ezzel az is egyértelművé vált, hogy Jonra mekkora szerep vár a továbbiakban. Benjen Stark nem halt meg, amire szintén sokan számítottak, már nem teljesen ember, de üdítő volt a feltűnése.

Arya Stark végre visszatért Westerosra és megadta a gyűlöletes Walder Freynek ami jár, de rögös út vezetett idáig. A vaksága a kiképzése része volt, kitanult mindent, de képtelen volt senkivé válni, ami nagy bonyodalmakhoz vezetett. Ez a szál osztottra meg leginkább a rajongókat. Az Árva többször is hasba szúrta, majd a végjátéknál is felszakadt a sebe, mégis mintha alig kottyant volna meg neki. A sorozat persze részben fantasy és kemény kiképzést kapott, de a Trónok harca világában az ilyen sérüléseket nem szokás ilyen olcsón megúszni. Ahogy az Árva üldözte őt az viszont remek volt, Terminátorszerűen hajtotta, Arya pedig okosan elcsalta őt Tűhöz, ahol végre értelmet nyert a korábbi vaksága és sötétben győzte le őt. Zseniális húzás, ám az már kevésbé, hogy a nagy leszámolás fel lett vezetve, de ebből semmit nem láttunk.

Szintén ebben, a 8. részben volt egy hasonló, ami a Fekete Halhoz köthető. Az ő halála elég értelmetlenül hatott, hiszen elmehetett volna Brienne-ékkel, ahol ott volt az esély, hogy segítsen Sansáéknak, ehelyett a halált választotta, amit szintén nem láttunk, Zúgó ostroma pedig összességében felesleges történetszálnak tűnt. A legfontosabb talán ezzel kapcsolatban, hogy Jaime-nek el kellett hagynia Királyvárat emiatt. Sandor Clegane, a Véreb, pedig mint kiderült mégsem halt meg, erre is sokan számítottak és hozzá méltó módón tért vissza.

Királyvárban Cersei átvette a hatalmat. Egy csapásra véget vetett minden ellensége életének a futótűzzel, öngyilkosságba hajszolva ezzel Toment. A halála nem viselte meg túlzottan, Cersei jó úton halad afelé, hogy ő legyen az őrült királynő, hatalma feltehetően nem fog sokáig tartani. Jaime a visszatérésekor nem túl bíztatóan nézett rá, Dorne-ban, ahol Homokkígyók átvették a hatalmat és egyébként is bosszúszomjasak, szövetkeztek a Töviskirálynővel és Varys révén Daeneryssel is.

A Khaleesi végre valahára elindult Westerosra, az évad során viszont kevés igazán nagy jelenete volt, bár némelyik így is igazán ütött, gondoljunk csak rá miként bánt el a Khalokkal. Esetenként viszont úgy tűnt csak azért szerepel egy részben, hogy benne legyen, például a 6. rész végén egy teljesen felesleges szónoklat jutott csak neki. Most viszont a dothrakiak is mellette állnak, valamint a Vas szülötteinek egy része, nem beszélve a sárkányairól. Nehéz elképzelni, hogy bárki is képes lesz ellenállni seregének, Tyrion személyében pedig tökéletes segítője van. Kedvenc törpénk jelenetei továbbra is felüdülést nyújtanak, ám hasonlóan az előző évadhoz itt is kevesebb teret kapott, amit sokan hiányolnak, ám ne legyen kétségünk afelől, hogy a jövőben még hatalmas szerep vár rá.

Immár valószínűnek tűnik, hogy a központi, pozitív karakterek (Jon, Daenerys, Tyrion, Arya, Sansa) megússzák a sorozat végéig, de kétségtelen, hogy még rengeteg dráma és meglepő fordulat várható, a következő évad csupán 7 részes lesz, a szálak lassan teljesen összefutnak, a tempó feszítettebb lesz. Jaime Lannister karakterfejlődése a kezdeti egyértelműen negatív szerep után nagyon pozitív irányba tart, egy nagy pálfordulás kinéz neki, különösen most, hogy Cersei hatalomra került, nem éppen tisztességes módon. A Mások elleni háború feltehetően még nem a következő, hanem az azt követő utolsó évadban lesz a fő központi szál, az évadzáróból talán csak ők hiányoztak, ami ennek ellenére egy tökéletesen kerek epizód. A sorozat emellett eljutott arra a pontra, mikor már a pozitív karakterekkel is történhetnek jó dolgok, de épp ezért várhat még rájuk pár igen kemény csapás.

Értékelés:
A 6. évad messze felülmúlta az 5.-et, és vetekszik az eddigi talán legjobb 4. etappal. Utóbbi kiegyensúlyozottabb volt, a mostani évad viszont a gyengébb 8. rész ellenére olyan pillanatokat tartogatott, amik kiemelkednek a sorozatból. Megkaptuk a televíziózás történetének legnagyobb csatáját és egy évadzárót, amely lehengerlőbb volt, mint eddig bármi. Az értékelés egy nagyon erős 9/10, ami azért csak 9-es, mert az évad közepe után volt némi visszaesés és a következő évaddal kapcsolatban jogosan nagyon magasak az elvárások, így bízva abban, hogy még lehet fokozni, azt a 10-est későbbre tartogatom. (Fotók: HBO)

hirdetés