A FX horror-antológiája nemrég fejezte be az 5. évadát, melynek egyik legnagyobb durranása Lady Gaga volt, aki Golden Globe-díjat nyert az alakításáért. Emellett a Hotel talán az egyik legjobb szezon volt eddig, attól függetlenül, hogy az előzetes várakozások szerint ez nézett ki a legklisésebb helyszínnek. Volt már kísértetjárta ház, őrültek háza, boszorkánytanya, cirkusz, de hol fog játszódni a 6. évad? Peter Evans szerint, aki James Patrick Marchot játszotta legutóbb zseniálisan: “Nem lenne annyira dögös, mint az előző évadok, de ha az űrben játszódna a folytatás, az igazán intenzív hátteret szolgáltathatna a sorozatnak. A sci-fi történetekben sok minden sülhet el balul, ott vannak az űrlények, ráadásul az emberek gyakran megőrülnek odafent” – mondta el Evan Peters egy interjúban, utalva például a Martian és a Sunshine című filmekre, de az Alien-franchise is ebbe a kalapba tartozik természetesen.

Annyit tudunk, hogy két idősíkban fog játszódni a 6. évad, de hallottunk olyat, hogy egy készítő megfontolta az egyik fontos színésze ötletét. Ryan Murphy ellenben úgy nyilatkozott: “Ez az Amerikai Horror Story, nem az Intergalaktikus Horror Story.” De ki tudja, megtörtént már nem egyszer, hogy felültettek minket sorozatkészítők.

hirdetés
hirdetés

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre