Az amerikai FOX egyik legjobban várt újdonsága a Gotham, amely Batman városának egyik ritkán látott “darabját” mutatja meg. Azt az időszakot, amikor Bruce Wayne még csak gyerek volt. Bizony, vélhetően a sorozatban láthatjuk majd a kérdéses bűntényt, amely végül a későbbi milliárdost a bűnüldözés felé tereli, illetve a Gotham trailerei alapján fel fog tűnni a sztoriban a Macskanő, Riddler, a Pingvin és még egy csomó leendő főgonosz. Köztük, ahogy a széria legutóbbi trailere mutatja, a Joker is. A produkció az alább látható képpel, amelyet az előzetesből vágtunk ki, Heath Ledger előtt is tiszteleg.

De akkor mikor is lesz látható Joker a Gothamben? Lehetséges, hogy megismerkedhetünk majd a gonosztevő fiatalkorával is, azonban a készítők elmondták, hogy a produkció azzal fog véget érni, hogy Bruce Batmanné válik. Így, ha mást nem, a végjátékban biztos nem fogják kihagyni a producerek, hogy feltűnjön az az ördögi vigyor, amivel már Jim Gordon sem tud segítség nélkül elboldogulni.

Korábban egyébként azt pedzegették, hogy minden egyes epizódban lesz egy olyan jel, ami Jokerre utal. Ezt azóta az egyik készítő megcáfolta, mondván a nézők gyorsan ráunnának a dologra. Helyette az első szezon a Pingvin felemelkedéséről fog szólni.

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára