A villámcsődület (flash mob) 2003-ban indult hódító útjára, főleg az amerikaiak nagy tetszésére. Előre leszervezett, mégis spontánnak tűnő tánccal lazultak az emberek, bárhol és bármikor, majd ugyanazzal a lendülettel, amivel összegyűltek, el is tűntek a résztvevők. A mozgalom célja a figyelemfelkeltés, a szürke hétköznapokból való kirángatás volt, és még ma is az, ahogy a CBS-en jelenleg hatodik évadában járó széria sztárjai, az Agymenők az alábbi videóban bemutatják. A készítők és az élő közönség nagy döbbenetére ugyanis a színészek és kollégáik a szitkom október 16-ai forgatásán kezdtek táncba és szinte felrobbant a pódium. Érdemes figyelni, Kaley Cuoco hogy beleélte magát a dologba és a frappáns lezárás sem mindennapi. Igazi tévés csíny, a leglazább stábtól!

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára

Felmondott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója

Elhunyt Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sorozatok sztárja
