Péntek este ment le a Megasztár második párbaja, így kiderült, kik lesznek a 6. széria döntősei. Jövő héttől indulnak a tehetségkutató élő döntői, melyeknél már a nézői szavazatokon lesz a hangsúly. Részletek a TV2 közleményében.

Többezren vágtak neki a válogatóknak, mára azonban tucatnyian maradtak. Hét fiú és öt lány. Ők azok, akik közül idén tavasszal valakinek megvalósul az álma! Tizenketten vágnak neki a döntőnek, de a végén csak egyikük lehet Magyarország hangja. Hogy ki lesz ő, az mostantól csak a nézőkön múlik! A péntek esti párbaj adás bővelkedett izgalmakban és nehéz döntésekben.
Nagy Adrienn és Burger Ágnes nyitották az estét, akik nem könnyítették meg a zsűri dolgát. Bereczkiék végül Adriennek szavaztak bizalmat. A Nagy Kristóf „Bozont” és Eőry Viki párharcból a fiú került ki győztesen. A pityergő tinilányt Claudia vigasztalta. Cserpes Laura és Szakos Andrea közül is nehezen tudtak választani Bochkorék, végül a tiszavasvári lány volt az, aki örülhetett. Sírva borult szülei nyakába. A két nagy visszatérő, Radics Gigi és Csonka Andreas duettjét világszínvonalúnak nevezték a zsűritagok és fájó szívvel, ugyan, de meghozták a döntésüket. Gigi így bekerült a legjobbak közé, míg Andreas elbúcsúzott. Talán Attila és Klippel Dávid párharcában Attila bizonyult erősebbnek. Végül, de nem utolsó sorban Bakos Bettina és Bihal Roland léptek a színpadra. Mester Tamásék úgy ítélték meg, Roland volt jobb ezen az estén. Az énekesek hamarosan összeköltöznek és életük egyik legizgalmasabb időszaka vár rájuk. Március 16-án este az első élő adásban már a nézők szimpátiáján múlik, kik azok, akik maradnak és ki az, akinek búcsúznia kell.

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre