2024. december 12-én debütált a hazai mozikban Orosz Dénes zenés romantikus vígjátéka, a Hogyan tudnék élni nélküled?. A produkció különlegessége, hogy Demjén Ferenc slágerein alapul. Az Ember Márk és Törőcsik Franciska nevével fémjelzett alkotás a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar film lett. Azóta a Hogyan tudnék élni nélküled? megjelent DVD- és Blu-ray verziókban, képernyőre került a TV2-n, elérhetővé vált a Filmión és a musicalváltozatot nagy sikerrel játsszák az Erkel Színházban. Pár hónapja a folytatás premierdátumát is bejelentették. Most kiderült, hogy a két főszereplő rangos elismerésben részesült.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, valamint Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár pénteken adták át a március 15. alkalmából odaítélt állami kitüntetéseket. A Hogyan tudnék élni nélküled? két sztárja, Ember Márk és Törőcsik Franciska pedig Jászai Mari-díjban részesültek. Az 1953-ban alapított díj a legmagasabb magyar állami színművészeti elismerés. A kitüntetéssel együtt pénzjutalom is jár, amelyet mindketten jótékonysági célokra ajánlottak fel.
“Nagyon köszönöm minden kollégának, akivel valaha találkoztam színpadon vagy kamerán innen és túl, hogy tanulhattam tőletek. A családomnak és a barátaimnak pedig azt, hogy még mindig támogatják és viselik a mániákusságomat. A díjjal járó jutalomösszeget szeretném felajánlani a Baltazár Színháznak, illetve a MáSzínháznak. Két fantasztikus független csapatról van szó, akik fogyatékkal élő társainkkal közösen csinálnak nagybetűs, igazi Színházat. Az ő kitartásuk, elhivatottságuk, számomra folyamatos inspiráció. Kérlek, ha tehetitek nézzétek, támogassátok őket! Köszönöm nektek! Drága Jászai Mari, üdv az Ember családban.”
– írta Ember Márk az Instagram-oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
“Igazán megtisztelő, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjban, a Jászai Mari-díjban részesültem. A díjjal járó teljes pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlom fel, akiknek a munkáját nagyon fontosnak tartom, és régóta figyelemmel kísérem. Ti is tudjátok támogatni a tevékenységüket, hiszen talán már közöttünk vannak a jövő kiemelkedő alkotói, és talán éppen egy ilyen odaadó csapat munkáján múlik, hogy egyszer majd nagyon büszkék lehessünk rájuk.”
– nyilatkozta Törőcsik Franciska a Facebookon.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ez a 9 sorozat és film érkezik márciusban az Amazon Prime Videóra

Ismét Gundel Takács Gábor vezeti a Televíziós Újságírók Díja gálaestjét

A Netflix két szenzációját is díjazták a 98. Oscar-gálán

Premierözön az HBO Maxon: 18 film kerül fel márciusban

Premierözön márciusban: 24 produkció érkezik az RTL+-ra

