77 éves korában meghalt Gát György rendező, forgatókönyvíró, producer, színész és dramaturg. A szomorú hírt a lánya, Gát Anna tette közzé az X nevű közösségi médiában (korábbi Twitter), ahol egy posztban búcsúzott el édesapjától. A színész a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően az MTV világosítója, kábelese, kameramanja, rendezőasszisztense, rendezője, majd producere volt, később pedig TNG Rt. elnök-vezérigazgatója és a New TNG Productions Kft. ügyvezető igazgatója lett.

(Fotó: Kollányi Péter / MTI)

Gát György szerepelt a Végre, hétfő!, A kétfenekű dob és a Dögkeselyű című filmekben. A karrierje során többek közt olyan produkciók rendezőjeként dolgozott, mint a Villanyvonat, a Linda, az Angyalbőrben és a Familia Kft., de producerként részt vett az Eszmélet, az Isten hátrafelé megy és a 2008-ban megjelent Kis Vuk munkálataiban is.

hirdetés

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része