.

39. heti nézettség - Mindent vitt a Sztárban sztár évadnyitánya

Írta: Lewis | 2015. október 11. 21:40
A 38. heti nézettség itt olvasható vissza. A 39. héten a Jóban Rosszban 18-49-ben ismét közepesen, míg teljesben jól teljesített. Az 1 perc és nyersz! mindkét korosztályban szépen hozott. Az Ezek megőrültek! a fiatalok körében minden nap csatornaátlag feletti, kiemelkedő eredményeket produkált és megközelítette az RTL bulizó fiatalokról szóló sorozatát, sőt csütörtökön le is győzte azt. Az imént említett Éjjel-Nappal Budapest csatornaszinten továbbra is közepes számokkal megy és a többi RTL-es esti műsorhoz képest minden nap a leggyengébb közönségarányt szállítja. A Barátok közt most is tarolt, 18-49-ben a harmadik, míg teljesben a második helyet érte el a heti toplistában. Hétfő este A milliomos szakács gyenge, Az ősi prófécia pedig katasztrofális számokat produkált. A Dr. Csont a fiatalok körében kiemelkedő nézettséget ért el, de összlakosságban is elégedett lehet vele a csatorna. Kedden alacsony számokkal futott A titkok könyvtára és a Hawaii Five-0, de a Castle is csak közepes eredményeket szállított. Szerdán szintén gyenge adatokat ért el a Hazudja, ha tudsz! és a Lángoló Chicago, míg az ellenük látható Szulejmán tarolt. Csütörtökön a Frizbi Hajdú Péterrel most sem hozott jól, majd az NCIS egyenesen katasztrofálisan, de RTL-es szinten a CSI: A helyszínelők is alacsony számokat produkált. Szombat este a Vigyél el! és a Gyertek át szombat este! is csak közepes eredményekkel futott. Mindkét műsor nézőket vesztett az előző héthez képest, de a fiataloknál így is bekerültek a legjobb tízbe. Vasárnap a szokásosnál kevesebben figyelték a Forma 1-et, de a korai reggeli időponthoz képest még ez is kiemelkedően jónak számít. Este tarolt a Sztárban sztár új évadának nyitó adása, mely mindkét korosztályban messze a legnézettebb volt a héten. Az Összezárva Friderikusszal folytatása a nagyon erős felvezetés ellenére, 18-49-ben csak közepes eredményeket produkált, míg a teljes lakosság körében jól kezdett. Az ügynöklista premierje mindkét korosztályban nagyon gyengén indított. Hétfő: TV2: Tények: 620 ezer (20%), 18-49: 167 ezer (17,6%) TV2: Jóban Rosszban: 611 ezer (14,3%), 18-49: 164 ezer (11,4%) RTL: Híradó: 735 ezer (25,2%), 18-49: 197 ezer (22.4%) RTL: 1 perc és nyersz!: 896 ezer (23%), 18-49: 306 ezer (23,8%) TV2: Ezek megőrültek!: 642 ezer (14,4%), 18-49: 268 ezer (16,1%) TV2: A milliomos szakács 294 ezer (8,3%), 18-49: 105 ezer (7%) TV2: Az ősi prófécia 1x03: 87 ezer (4%), 18-49: 31 ezer (3,2%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 785 ezer (17,5%), 18-49: 334 ezer (20,3%) RTL: Barátok közt: 1,011 millió (24,4%), 18-49: 400 ezer (24,1%) RTL: Dr. Csont (ism.): 568 ezer (18,8%), 18-49: 283 ezer (21,2%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 409 ezer (19,1%), 18-49: 188 ezer (19,1%) Kedd: TV2: Tények: 708 ezer (22,9%), 18-49: 196 ezer (20,1%) TV2: Jóban Rosszban: 667 ezer (15,6%), 18-49: 178 ezer (12,1%) RTL: Híradó: 684 ezer (23,3%), 18-49: 183 ezer (19,9%) RTL: 1 perc és nyersz!: 889 ezer (22,7%), 18-49: 296 ezer (22,7%) Duna: Szívek doktora 4x07: 104 ezer (2,7%), 18-49: 6 ezer (0,4%) TV2: Ezek megőrültek!: 675 ezer (15,2%), 18-49: 289 ezer (17,7%) TV2: A titkok könyvtára 1x04: 215 ezer (6,2%), 18-49: 100 ezer (6,8%) TV2: Hawaii Five-0 5x11: 146 ezer (7,1%), 18-49: 73 ezer (7,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 809 ezer (18,1%), 18-49: 311 ezer (19,4%) RTL: Barátok közt: 941 ezer (22,7%), 18-49: 336 ezer (20,2%) RTL: Castle 5x23: 482 ezer (16,8%), 18-49: 201 ezer (15,6%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 315 ezer (15,3%), 18-49: 130 ezer (13,4%) TV2: Franklin és Bash 2x04: 91 ezer (7,5%), 18-49: 41 ezer (7,5%) RTL: XXI. század: 227 ezer (14,6%), 18-49: 83 ezer (11,6%) Szerda: TV2: Tények: 647 ezer (21,7%), 18-49: 179 ezer (20,4%) TV2: Jóban Rosszban: 606 ezer (14,7%), 18-49: 176 ezer (13,3%) RTL: Híradó: 681 ezer (24,3%), 18-49: 192 ezer (23,8%) RTL: 1 perc és nyersz!: 753 ezer (19,6%), 18-49: 228 ezer (18,8%) Duna: Munkaügyek 5x01: 92 ezer (2,2%), 18-49: 20 ezer (1,2%) Duna: Római helyszínelők 3x06: 63 ezer (2%), 18-49: 13 ezer (1%) TV2: Ezek megőrültek!: 653 ezer (14,7%), 18-49: 270 ezer (16,6%) TV2: Hazudj, ha tudsz! 2x15: 209 ezer (5,9%), 18-49: 118 ezer (8,2%) TV2: Lángoló Chicago 2x12: 135 ezer (5,9%), 18-49: 75 ezer (7,2%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 731 ezer (16,4%), 18-49: 271 ezer (17%) RTL: Barátok közt: 1,035 millió (25,1%), 18-49: 346 ezer (20,7%) RTL: Szulejmán 142.: 770 ezer (26,4%), 18-49: 248 ezer (19,9%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 441 ezer (21,7%), 18-49: 133 ezer (14,6%) TV2: Életfogytig zsaru (ism.): 103 ezer (6,4%), 18-49: 43 ezer (6,2%) RTL: Házon kívül: 307 ezer (19,4%), 18-49: 88 ezer (11,8%) Csütörtök: TV2: Tények: 668 ezer (21,7%), 18-49: 168 ezer (18,2%) TV2: Jóban Rosszban: 656 ezer (14,6%), 18-49: 194 ezer (13%) RTL: Híradó: 699 ezer (24%), 18-49: 180 ezer (21,1%) RTL: 1 perc és nyersz!: 836 ezer (21,2%), 18-49: 238 ezer (18,7%) Duna: Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 291 ezer (6,5%), 18-49: 68 ezer (4,3%) TV2: Ezek megőrültek!: 736 ezer (16,4%), 18-49: 321 ezer (20,3%) TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 386 ezer (11,2%), 18-49: 128 ezer (9,1%) TV2: NCIS 12x20: 140 ezer (6,5%), 18-49: 51 ezer (5,3%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 730 ezer (17%), 18-49: 290 ezer (18,5%) RTL: Barátok közt: 963 ezer (23,6%), 18-49: 345 ezer (22%) RTL: CSI: A helyszínelők 9x14: 439 ezer (15%), 18-49: 178 ezer (14,3%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 286 ezer (13,2%), 18-49: 132 ezer (13,6%) Péntek: TV2: Tények: 762 ezer (20,9%), 18-49: 205 ezer (19,3%) TV2: Jóban Rosszban: 658 ezer (14,8%), 18-49: 197 ezer (13,7%) RTL: Híradó: 876 ezer (25%), 18-49: 252 ezer (25%) RTL: 1 perc és nyersz!: 943 ezer (22%), 18-49: 285 ezer (21,2%) Duna: Fölszállott a páva: 326ezer (7,1%), 18-49: 31 ezer (2%) TV2: Ezek megőrültek!: 727 ezer (15,8%), 18-49: 262 ezer (16,6%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 790 ezer (17,1%), 18-49: 298 ezer (19,2%) Duna: Columbo: 230 ezer (6,6%), 18-49: 34 ezer (2,4%) TV2: Ötödik elem (film): 230 ezer (8,1%), 18-49: 118 ezer (9,6%) RTL: Barátok közt: 987 ezer (23,1%), 18-49: 344 ezer (21,4%) RTL: Született pusztitó (film): 471 ezer (17,4%), 18-49: 153 ezer (12,6%) Szombat: TV2: Tények: 658 ezer (18,2%), 18-49: 168 ezer (13,6%) RTL: Híradó: 743 ezer (20,5%), 18-49: 198 ezer (15,9%) TV2: Rio (film): 515 ezer (11,7%), 18-49: 232 ezer (14,9%) TV2: Derült égből Polly (film): 341 ezer (8,8%), 18-49: 152 ezer (9,5%) RTL: Fókusz Plusz: 695 ezer (16,6%), 18-49: 188 ezer (13%) RTL: Vigyél el!: 788 ezer (17,3%), 18-49: 294 ezer (17,8%) RTL: Gyertek át szombat este!: 634 ezer (16,4%), 18-49: 274 ezer (17%) Vasárnap: M4: Forma 1 Japán Nagydíj: 363 ezer (28,5%), 18-49: 159 ezer (32,6%) TV2: Tények: 851 ezer (22,5%), 18-49: 248 ezer (19,2%) RTL: Híradó: 989 ezer (25,8%), 18-49: 284 ezer (21,7%) Duna: Hogy volt?!: 130 ezer (2,9%), 18-49: 7 ezer (0,5%) Duna: Magyarország, szeretlek!: 340 ezer (6,8%), 18-49: 33 ezer (1,8%) TV2: Sztárban sztár: 1,458 millió (30,1%), 18-49: 479 ezer (26,7%) RTL: A Karib-tenger kalózai (film): 877 ezer (18,1%), 18-49: 409 ezer (22,8%) TV2: Összezárva Friderikusszal: 746 ezer (21,3%), 18-49: 194 ezer (13,1%) TV2: Ügynöklista 1x01: 137 ezer (6,6%), 18-49: 52 ezer (5,7%) RTL: Az elnök különgépe (film): 466 ezer (15,6%), 18-49: 214 ezer (16,8%) Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő) - RTL Klub: 19% - TV2: 14,1% - Film+: 6,4% - COOL: 5,8% - VIASAT3: 3,3% - Duna TV: 2,8%

További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt



Hozzászólások