A 40 milliós játszma 2010-ben, 2011-ben és 2013-ban volt látható a TV2-n és mindegyik évada jó nézettséggel ment. A csatorna azóta vetített egy másik vetélkedőt is, a Bumm-ot, viszont az nem hozta a várt számokat és az elmúlt években több más hétköznap esti produkció is megbukott. Ezeket látva logikus lépés volt, hogy a TV2 visszahozza a két korábbi sikerműsorát, az Ezek megőrülteket és A 40 milliós játszmát, már csak az volt a kérdés, hogy mikor. Előbbi produkció a nyár végén folytatódott és október 8-án, pénteken ér véget. A helyét pedig a másik említett vetélkedő veszi át.

Az 50 milliós játszma október 12-én indul a TV2-n. A műsor minden hétköznap 20:15-kor lesz látható és a korábbikhoz képest több változás is lesz benne. A módosult címből is rá lehet jönni, hogy a készítők megnövelték a nyeremény összegét, de nemcsak azt, hanem az adásidőt is. Az előző évadban csupán 35 perces volt egy-egy műsor, míg most az első etapokhoz hasonlóan újra 50. További fontos változás, hogy Rákóczi Ferenc helyett Liptai Claudia lesz a produkció házigazdája. Az 50 milliós játszma 4. évada várhatóan november második feléig lesz képernyőn, melyet a csatorna vadonatúj ügyességi formátuma, A kocka követ majd.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés