Két nagy dolog is van idén ősszel az RTL Klub életében, rekordmennyiségű saját gyártású műsort tűznek képernyőre és októberben 18 éves lesz a csatorna. Az őszi műsorokat az elmúlt években mindig nagyobb szabású sajtóesemény keretein belül mutatták be, a cégcsoport kerek évfordulóját pedig egy bulival szokás megünnepelni. Ezt a két eseményt az RTL Magyarország most összevonta és közös, nagyszabású késő délutántól éjszakáig tartó eseménnyel rendezte le. Erről az elmúlt másfél hétben már sokan beszámoltak, de mi most próbálunk részletesebben, más szemszögből, melyet rengete képpel kiegészítve.

Szeptember 4-én délután hat órára szólt a meghívó az újságírók részére. A Bálnába megérkezve a rendezvényközpontban már nagyban készülődtek az esti partira, de minket a harmadik emeletre invitáltak, ahova a különleges sajtóeseményt szervezték. A terem közepén kis színpad helyezkedett el, előtte székek, mellettük pedig kisebb asztalokat raktak ki. A sajtótájékoztató előtt a folyamatosan érkező újságírók tudtak társalogni egymással, néhány már akkora odaért sztárral és az RTL Klub vezetőivel. Pár perccel a kezdés előtt találkoztam Vidus Gabriellával, az RTL Magyarország vezérigazgatójával és miután bemutatkoztam neki, elmondta, hogy szokta olvasni a SorozatWikit és informatív oldalnak tartja. Nagyon örülök neki, hogy Magyarország legbefolyásosabb médiaszemélyisége is figyel minket, hisz nem sok ideje lehet az internetet böngészgetni. Nem sokkal ezután elindult sajtótájékoztató, a pulpituson az előbb már bemutatott Vidus Gabriella és Kolosi Péter, programigazgató és nyár óta egyben vezérigazgató-helyettes foglalt helyet és végig ők ketten beszéltek.

Vidus Gabriella azzal nyitotta az estét, hogy 18 évvel ezelőtt a Róna utcában dolgozott (ott található a TV2 székháza), míg Kolosi Péter már akkor is az RTL-nél, tehát konkurensek voltak egymással, ez is egy kicsit pikánssá teszi a mai eseményt. “Fontos elmondani, hogy visszagondolva arra a 18 évvel ezelőtti nyárra és őszre egy fantasztikusan izgalmas és rengeteg munkával teli időszak volt, de szerintem mindannyian nagy nosztalgiával gondolunk vissza rá. Az elmúlt 15 évben már én is az RTL Magyarország csapatát erősítem és együtt néztük végig azoknak a műsoroknak a születését, amik miatt ma Magyarországon az RTL a legerősebb televízió. Most kicsit visszatekintve nézzük meg ezeknek a műsoroknak az egyvelegét, nem a nosztalgia kedvéért, hanem azért, hogy az eszünkbe véssük, hogy a következő 18 évben is legalább ilyen jó műsorokat kell gyártanunk” – mondta el a vezérigazgató a nyitóbeszédében. Íme az ott bemutatott, azóta a csatornán is látható videó:

hirdetés


A videó után szerencsére Vidus nem kezdett mindenféle grafikonokon bemutatni, hogy az RTL mennyire elhúzott a TV2-höz képest, hisz ez mindenki számára egyértelmű. Elmondta viszont, hogy a hirdetési piac kezd egy kicsit magához térni, így egy fantasztikus, soha nem látott ősz következik, hisz még soha ennyi saját gyártású műsor nem készült, mint ami a következő hónapokban látható lesz.

Ezután Kolosi Péter vette át a szót, aki elmondta, hogy idén a biztos helyett, inkább kísérleteznek. “Elmehettünk volna megint csinálni egy Celeb vagyok, ments ki innent, most ott tartanánk, hogy bejelentjük, kik az új sztárok, természetesen ez is jó lett volna, de ennél talán kevesebb idegeskedést jelentene, de nem így döntöttünk. Kipróbálunk egy csomó új formátumot, amellyel tele van a nemzetközi televíziós piac, nagyon érdekes műsorok vannak a világ minden táján és Magyarországon pedig még nem jelentek meg. Ezen az őszön nagyon sok produkció és műfaj olyan, ami még nem volt hazai képernyőn.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül lesz az összes hatalmas siker, hisz minden nagyon új, legalábbis sok minden a magyar nézőknek biztosan, így akkor sem esünk kétségbe ha ez így lesz, de természetesen úgy csináltunk meg minden műsort, ahogy szerintünk jó és a legtöbbet tudjuk kihozni az adott formátumból” – mondta el vezérigazgató-helyettes.

Ezután Vidus és Kolosi egyenként mutatták be az RTL Klub és az RTLII őszi műsorait és mindegyikhez mutatta egy rövid promót is. Ezek közül volt olyan ami már futott, mint az 1 perc és nyersz, így nem olyan érdekes, de több olyanról is láthattuk ízelítőt, melyekről addig még sosem, ilyen volt például a Gyertek át szombat este, a Hungary”s Got Talent, A konyhafőnök Junior, vagy épp butiquehotel.hu. Az ősszel fontosabb szerepet kapó műsorvezetők nem meséltek a saját produkciójukról, de talán ez nem is volt baj, nem húzták ezzel az időt. Volt viszont egy kivétel, Dombóvári István és Sebestyén Balázs az RTL stúdiójából, a Gyertek át szombat este forgatásáról jelentkezek be.

A végén Kolosi Péter a számunkra egyik legérdekesebb új produkcióról beszélt, a Válótársak című vadonatúj heti sorozatról. Az őszi műsorok közül erre az egyik legbüszkébbek, melynek az eredetije hatalmas sikernek örvend Hollandiában és nagyon minőségi szériának tartják. A sorozat csak novembertől kerül képernyőre és Kolosi reméli, hogy ez lesz a szezon egyik legnagyobb sikere. “Meg vagyok róla győződve, hogy a heti fikció – amely az utolsó egy-két évtizedben Magyarországon mindenképpen mostohagyermek volt a televízióban – az egyre inkább vissza fog térni a hazai képernyőkre. Ez azt gondolom, hogy nagyon fontos lenne és a nézőknek is szórakoztató lenne” – nyilatkozta a vezérigazgató-helyettes.

Ezután egy rendhagyó premier előtti vetítés következett. A jelenlévők – akik közé megérkezett rengeteg olyan sztár, akik ősszel képernyőre kerülnek az RTL Klubon – fülhallgatókat kaptak és a terem szélén lévő 18-20 monitoron megnézhették 8-9 őszi műsor első adását, mindenki amit választott magának. Az emberek fele viszont a helyükön maradt, ugyanis a főképernyőn, kihangosítva a Válótársak első epizódja került levetítésre.

A sajtóeseménynek nyolc óra körül lett vége, melyet követően egy emelettel lejjebb mentünk. A második emeleten is legalább annyian voltak, mint az eddigi programon, majd a következő fél-egy órában további több száz ember érkezett. Rengeteg celeb jelent meg a rendezvényen, ott volt a Barátok közt csapatának nagyjából harmada, több Éjjel-Nappal Budapestes főszereplő, a csatorna szinte összes műsorvezetője, volt X-Faktorosok és még egy csomó RTL közeli és nem annyira közeli sztár. Fél kilenc tájékán kinyitották a buli helységet, ahol Szellő István köszöntötte a vendégeket. Ezután a korábban már említett forgatásról akkor megérkező Dombóvári István és Sebestyén Balázs beszéltek a színpadon. Utánuk Hungary”s Got Talentes produkciókat mutattak be, élőbe a színpadon, ezzel akarták éreztetni, hogy milyen lesz az új tehetségkutató hangulata. Voltak érdekes és különleges produkciók, de az annyira nem jött át, hogy a műsor milyen lesz. Az est hátralévő részében egy zenekar játszott, melyet időnként egy 5-10 perces előadásra, sztár-duettek szakítottak meg. A jelenlévők eközben a két terem között vacsoráztak és hol a buli helységben töltötték az időt, hol pedig a másik, csendesebb teremben beszélgettek.

Az este többek között együtt fellépett Tóth Andi és Kocsis Tibor, Danics Dóra és Nagy Feró, Csepregi Éva és Oláh Gergő, valamint Keresztes Ildikó és Vastag Tamás. Az első órákban azonban nem sokat táncoltak, inkább a beszélgetésé volt a főszerep. Tizenegy körül, amikor a legtöbb újságíró már elment, a legnagyobb meglepetésre Gönczi Gábor rázta fel a legjobban a hangulatot, melyre már sokan táncra perdültek. Később Szikora Róbert és Geszti Péter közös produkciója is igazán jól sikerült. Végül éjfél körül jöttem el, de a születésnapi ünnepség még tovább tartott, ugyanis ekkor még rengetegen voltak A Bálnában.

Képgaléria a partiról:






























hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része