2015-ben az RTL Magyarország kábelportfóliója még jobban átalakul és a legfőbb csatornák külön tematikát kapnak. Az RTLII-n lesznek a saját gyártású műsorok, júliusban meg is írtuk hogy rekordszámú magyar produkció érkezik, a Cool-on még jobban a sorozatoké lesz a főszerepen, a Film+ pedig marad filmcsatorna. Így nem meglepő, hogy az RTL egyik új amerikai sorozatát a Cool-on fogja bemutatni.

A Foglalkozásuk: Amerikai (The Americans) magyarországi premierje szeptember 3-án lesz a Cool-on. A sorozatot az RTL kábelcsatornája csütörtök esténként 23:05-kor vetíti majd. A produkció 2013-ban indult a tengerentúl, az első évad 13 részből áll. Eddig három évad készült belőle, összesen 39 epizóddal. A folytatást már berendelték, a 4. etap 2016-ban érkezik Amerikába.

A produkció ismertetője: Elizabeth és Philip közel húsz éve az Egyesült Államokban élnek, egy utazásszervező irodában dolgoznak és van két gyermekük: Paige és Henry. Valójában azonban KGB-ügynökök, akik fontos megbízatást kapnak a központból, ám az akcióba hiba csúszik. Ráadásul a helyzet veszélyesebbé válik, amikor a szomszédjukba költözik egy FBI-ügynök, Stan Beeman (Noah Emmerich), aki gyanakodni kezd. Ugyanekkor Reagan elnök kíméletlen háborút hirdet a KGB ellen, és kezdetét veszi a hidegháború egyik legfeszültebb időszaka. (Fotó: Cool)

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna