Az RTLII őszre tervezett műsorai után egy másik kábelcsatornáról és annak társáról derült ki, milyen premierekkel készülnek szeptembertől. A VIASAT3 és VIASAT6 képernyőjén láthatóak lesznek komédiák, nyomozós, szuperhősős és kalandsorozatok is, mindamellett hogy a főműsoridőben továbbra is vetítenek majd filmeket, láthatóak lesznek a közönségkedvenc vígjátéksorozatok és ősszel visszatér az egyik legsikeresebb műsoruk, az Észbontók is. A különleges vetélkedő az indulásakor nagy sajtóvisszhangot kapott vicces reklámjainak köszönhetően.

A VIASAT3-on hétköznap kora esténként vígjátéksorozatokat nézhetnek majd a tévézők, köztük újdonságokat és régi kedvenceket is. A premierek közé tartozik a Két pasi – meg egy kicsi 11. évada, amely augusztus 12. óta már látható, illetve a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet 2. szezonja, amely augusztus 17-én, 19:05-kor debütál majd. Mind a két szitkom naponta jelentkezik az új részekkel hétköznap esténként. Ezeken felül a Jóbarátok és a Két pasi – meg egy kicsi régi epizódjait is láthatják majd a nézők.

A főműsoridőben filmek és sorozatok egyaránt szerepelnek majd ősszel a VIASAT3-on. Hétfő esténként a CSI: A helyszínelők befejező, 15. évadát az NCIS: New Orleans váltja majd, amelynek premieridőpontjáról és magyar változatáról elsőként számoltunk be. A krimisorozat premiere augusztus 24-én, 21:00-kor lesz dupla epizóddal és az évadot végig így adja majd a Viasat. Kedd, szerda és péntek esténként a filmeké a terep, szeptember 3-tól viszont csütörtökönként A S.H.I.E.L.D. ügynökei fognak rendet tenni a magyar nézők otthonaiban.

hirdetés

A VIASAT6 sem marad újdonság nélkül, ugyanis erre az adóra érkezik a Vikingek harmadik évada. A premier szeptember 5-én, 21:00-kor lesz és ezt a sorozatot is dupla részekkel adják majd. A VIASAT-adókra ezeken felül is érkeznek még premierek az ősszel, többek között a Két pasi – meg egy kicsi 12. és egyben befejező évada, illetve visszatér az Észbontók című vetélkedő is Kovács Áron vezetésével.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna