A Ben Jägert alakító Tom Beck 5 év után, 2013-ban (itthon 2014-ben) távozott a Cobra 11-ből. A sorozat készítői akkor azt nyilatkozták, hogy a sorozat komoly változásokon fog átesni, mely az új főszereplő, Vinzenz Kiefer érkezésével meg is történt. A produkció jóval durvább és brutálisabb lett, ezért is fordult elő, hogy a magyar RTL a 19. szezonból két epizódot, csak késő este, 16-os karikával tudott leadni. Az átalakítások azonban nem tettek jót a Cobra 11-nek és elkezdett csökkenni a sorozat nézettsége, így komoly döntés született.

A német RTL kirúgta a Cobra 11 egyik főszereplőjét, az Alex Brandt-ot játszó Vinzenz Kiefert. A színésznek ugyan 2016 végéig volt szerződése a produkcióval, most mégis távoznia kell. A csatorna kérésére a készítők ugyanis jövőre visszaalakítják a sorozatot a korábbi, könnyedebb és humorosabb stílusra, melybe az RTL szerint nem illik bele Alex karaktere. Semir társa a 20. évadban, várhatóan novemberben tűnik el a sorozatból. Magyarországon a 19. etap júniusban ért véget és azóta szüneten van a Cobra 11. A soron következő 20. szezon, várhatóan csak valamikor 2016-ban kerül képernyőre. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés