Rékasi Károly június 30-áb szenvedett súlyos balesetet, a történtekről bővebben itt írtunk. A színész állapota azóta folyamatosan javult és most megtette az első lépéseket is. Részletek a Barátok közt produkció közleményében:

A hozzátartozók tájékoztatása szerint Rékasi Károly állapota lehetővé teszi azt, hogy gyógytornász felügyelete mellett megkezdődjön a sérült testrészek fokozatos terhelése. Továbbá megerősítették azt a hírt, hogy a színész járókeret segítségével már lábra állt, valamint a járókeret használatán túl, a mankó használatának elsajátítása is feladata. Károly még fekvőgipszben gyógyul, csak néhány alkalommal és pár lépést tett meg, de ez ilyen rövid időn belül határozottan pozitív és biztató előrelépés.

Mint ahogy az már ismeretes, Rékasi Károly 2015. június 30-án motorbalesetet szenvedett, amely során boka-, medence- és combcsonttörést, valamint fejsérülést szenvedett. Jelenleg a Honvédkórház baleseti sebészeti osztályán ápolják, állapota napról napra javul, de még hosszú gyógyulási folyamat vár rá. A hozzátartozók továbbra is kérik a sajtó képviselőit és az érdeklődőket, hogy türelmükkel segítsék a gyógyulását! Amennyiben Károly állapotában további pozitív változás történik, arról a hozzátartozók közleményben tájékoztatást adnak. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban