Tegnap írtunk a TV2 őszre tervezett nagyobb dobásairól, így többek között arról is, hogy visszatér az Ezek megörültek! A csatorna mai bejelentéséből pedig kiderül, hogy változik a korábbi műsorvezető páros. Majka a folytatásban is ott lesz, Rákóczi Ferencet azonban Till Attila váltja. A produkció képernyőre tűzésével egyébként a tévéadó nem várja meg az év végét, a reklámozók szempontjából legjobb időszakot, hanem már az ősz elején újra adásba küldi. Részletek a TV2 közleményében:

Ezek megint megőrülnek! Néhány hét múlva visszatér a képernyőre az Ezek megőrültek!, a TV2 egyik legnépszerűbb, díjnyertes formátuma. A kutatási eredmények alapján a nézők a debütálása óta az egyik legszórakoztatóbb TV2-es produkciónak tartják a műsort és nagyon várták már a visszatérését. A játékos szellemű hírességek idén is három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nem csak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos. Az egyes játékoknak már a neve is sokat sejtető, elég, ha csak a Bitang petangot, az Üldözési mániát, vagy a Tojáskeltetőt említjük. A csetlő-botló sztárokat a TV2 két nagyágyúja, Tilla és Majka terelgetik majd a próbatételek között.

– Amióta véget ért az Ezek megőrültek!, rendszeresen kérdezték tőlem az emberek, hogy mikor folytatjuk, úgyhogy itt az ideje, hogy megismételjük a sikersztorit. Örülök, hogy Tilla lesz a partnerem, mert az ő jó értelemben vett infantilizmusa és humora passzol hozzám és a játékhoz is. Hétfő óta forgatunk, teljes az őrület – árulta el Majka, aki Tillával együtt állítja különböző próbatételek elé a versengő sztárokat.

hirdetés

– Bár ebben a formában még nem dolgoztunk együtt Majkával, de túl vagyunk a Sztárban sztáron és egy közös Hal a tortán forgatási héten, ami alatt megismertük egymás személyiségét, humorát. Az Ezek megőrültekben mindezt a produkció javára tudjuk fordítani. A díszlet nagyon látványos, a játékok izgalmasak, a celebek pedig elképesztő vehemenciával ugranak a feladatoknak, biztos, hogy a nézők remekül szórakoznak majd – mondta Tilla.

A huszonnégy vállalkozó kedvű celeb között lesznek olyanok, akik már Ezek megőrültek-veteránként térnek vissza, felvértezve tapasztalatokkal, de többségük újonc lesz, akiknek fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk. Az Irigy Hónaljmirigy tagjai ismét bevállalták a szereplést, új családtaggal is versenybe száll a Zámbó család, de Baukó Éva és Aleska Diamond sem maradhatnak ki a mókából. Lesz olyan egykori sztárpár is a játékban, akik csak külön héten vállalták a forgatásokat, elkerülve a találkozást.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része