A magyar HBO már a harmadik saját gyártású sorozatával jelentkezik, a Társas játék és a Terápia után érkezik az Aranyélet, mely az előző kettőhöz hasonlóan feldolgozás lesz. Az új produkció első 8 része azonban még lazábban fogja követni az eredeti verziót, mint a magyar HBO eddigi szériái. Társadalmi, erkölcsi, morális kérdések, a csalás, korrupció és bűnözés is terítékre kerül az Aranyéletben, melynek forgatásán ott járt a SorozatWiki stábja. A megszokottól eltérően azonban ezúttal nem Budapesten, hanem vidéken dolgoztak a kamerák, ugyanis két napon keresztül Lajosmizsén dolgozott az Aranyélet gárdája, a főszereplők közül Thuróczy Szabolcs és Ónodi Eszter voltak kint a helyszínen. De beszélgettünk a rendezővel, Mátyássy Áronnal is, aki elárulta nekünk, vajon az Aranyélet lesz-e a magyar Maffiózók. Az Aranyélet forgatásán az HBO meghívására vendégeskedtünk.

Egy, a kíváncsi szemek elől eldugott helyen, a Lajosmizse környékén található Bujdosó Tanyán izzította be az Aranyélet stábja a kamerákat, ugyanis két napon keresztül itt dolgoztak a magyar HBO új sorozatán. Az első napon disznóvágást is felvettek, ahogy azt Mátyássy Árontól, a rendezőtől megtudtuk, de alapjában véve két főszereplő interakciójára és kapcsolatának elmélyítésére fókuszált ez a vidéki kiruccanás. Thuróczy Szabolcs és Ónodi Eszter jeleneteire, ahogy a második forgatási napon ezt a saját szemünkkel is láthattuk. Egy csomó autó várakozott a tanya közelében, amint pedig közelebb mentünk az épületekhez, máris az a hamisíthatatlan forgatási légkör fogadott minket. A stáb nagyjából délután 5-kor érkezett a helyszínre, hajnali 4-5-ig dolgoztak, mégpedig mindenféle fennakadás, vagy zűr nélkül. Egy külső térben felvett jelenetet láthattunk, a már említett színészpáros főszereplésével, majd aztán egy beltérit és egy harmadikat, amit párhuzamosan vettek fel egy másikkal. A szobai jeleneten kívül kint is forgott egy kamera, mely a holdat vette folyamatosan.

Mátyássy Árontól, a sorozat egyik rendezőjétől megtudtuk, hogy azért forgatott a stáb ezen a különleges helyszínen, mert a Thuróczy Szabolcs által alakított Attila kapott egy gyors munkát, amiért vidékre kellett utazniuk. A munkálatok egyébként már jó régen megindultak, április 13-án kezdődött az Aranyélet felvétele, és augusztus 3-án lesz az utolsó nap a tervek szerint. Így nagyjából 79 napig zajlik majd a forgatás, 150 emberrel, akik folyamatosan dolgoznak a produkción. A készítő szerint azért érdemes odafigyelni az Aranyéletre, mert olyan világot mutatnak, mely nem idealizált. Nagyon sok ponton kíméletlen lesz a sorozat, a színészekkel pedig azért jó együtt dolgozni, mert nem félnek teljes odaadással eljátszani ezeket, a helyenként erősen unszimpatikus karaktereket. Az Aranyélet bemutatja majd a Magyarországon zajló viszonyokat, így súlyos problémákkal fűszerezett története lesz a sorozatnak lesz a sorozatnak. A produkció az alkotó ígérete szerint mozgalmas, váratlan helyzetekkel teli lesz, nagyszerű színészi alakításokkal, és bemutatja, hogy klasszikus morális elvek alapján egyáltalán nem egyszerű boldogulni. A legkisebb dolgoktól kezdve, úgy mint, hogy nem veszünk bérletet a buszra, hálapénzt adunk az orvosnak, de jelen van ezenkívül is nagyon sok helyen hazánkban a korrupció. Az Aranyélet Mátyássy szerint arról szól, hogy milyen falakba ütközik az, aki megpróbál becsülettel élni.

hirdetés

Szűkszavú párbeszédekre, több akcióra számíthat az, aki leül majd ősszel az Aranyélet első évada elé, a rendező szerint azonban senki ne számítson arra, hogy ez lesz a magyar Maffiózók (Sopranos), ugyanis a szervezett bűnözés mindössze mellékszála lesz a történetnek. Azt viszont érdemes hozzátenni, hogy ennek ellenére izgalmakból nem lesz hiány, hiszen láthatunk majd autós üldözést is, melyet Dyga Zsombor rendezett. Ez sokkal inkább egy családi dráma lesz, arról, hogy az apának hogyan kell kisebb csalásokkal feltartani az életszínvonalukat. Egy látszatéletről fog az Aranyélet szólni, azt is körbejárja a történet, hogy milyen Attiláék gyerekeinek így, ilyen körülmények között felnőni, miközben azt is láthatjuk majd, hogy az Ónodi Eszter által alakított nej mennyire megköveteli a már megszokott „biztonságot”.

Thuróczy Szabolcsot már a Társas játékból jól ismerheti a nézőközönség, ott a minden hájjal megkent Ivánt játszotta, és amint láthattuk a forgatáson, a színész a valóságban is hasonlóan laza. Ráadásul az Aranyéletben is egy ehhez hasonló rosszfiút fog alakítani. Játszott a kutyákkal, kérte, hogy esetleg azok is legyenek benne, ha már a tanyán bóklásznak, de Thuróczy arra is figyelt, hogy a megfeszített munkatempó ellenére néha-néha csaljon egy-két mosolyt az arcokra. A színész ugyanis azzal is viccelődött, hogy a következő próba alkalmával jól figyeljenek oda arra, amit mond, mert épp teniszlabda lesz a szájában. És tényleg ott volt, amikor viszont már élesben ment a dolog, akkor a legkomolyabban vette a feladatát. Ónodi Eszterre ehhez képest inkább a végtelen és komoly koncentráció volt jellemző, ő volt az, aki nem hibázott a jeleneteiben, sallangmentesen végezte a feladatát. Az első snitt, amit láttunk, egy békítős jelenet volt. Ebben Thuróczy próbálta kiengesztelni nejét, aki az udvarban heverészve, telefonjával a kezében próbált épp nem agyvérzést kapni valami miatt. A csókcsata azonban elmaradt, Thuróczy karaktere pedig hoppon maradt, ahogy Ónodi elviharzott a tanya irányában. A második jelenet már egy szobában zajlott. Itt is folytatódott a békülési kísérlet, kevés sikerrel, a harmadik snittet pedig egy telefonhívás köré építették fel a kreatívok, ami megzavarta a párt.

A stáb nagyon profin végezte a munkáját, mindent többször felvettek, több szögből, hogy a legtökéletesebben láthassanak majd mindent az Aranyélet nézői a tévében. A technikai stáb is jól érezte magát láthatóan, ők a gémes kúttal bíbelődtek sokat, és gondolkoztak azon, hogy milyen jó lenne, ha annak is valami központi szerepet adhatnának a produkcióban. Az egész egy nagy felfedezés volt láthatóan a készítőknek, ahogy pedig a sorozat társrendezőjétől, Mátyássy Árontól megtudhattuk, leállás nincsen. Mennek tovább. A forgatási napok között pedig helyszínbejárásokkal próbálják megtalálni a legtökéletesebb helyeket a későbbi jelenetekre. Ugyanis még jó pár részt fel kell venniük az Aranyéletből, eddig az első évad pilotja és második része az, ami nagyjából összeállt.

Az Aranyélet premierje novemberben lesz várhatóan a magyar HBO-n, a sorozatból ez alatt a pár óra alatt viszont nagyon keveset láthattunk. Ráadásul olyan jeleneteket, amelyek alapján nem lehet következtetni a produkció hangulatára. Az Aranyélet ugyanis nem egy falusi dráma lesz, ezt Mátyássy Áron is külön kihangsúlyozta, így tulajdonképpen arról nem kaptunk képet magáról a lényegről. A történet stílusáról. Inkább csak egy nyugodtabb tempójú, átvezető jelenetsort láttunk, ami kis túlzással akár a Társas játékban vagy a Terápiában is benne lehetne. Az egyetlen különbség, hogy azok mozgalmasak voltak, amikor ott jártunk. A Társas játék 2. évadának forgatásán autós jelenetet tanulmányozhattunk testközelből, a Terápiánál pedig az 1. szezon egyik kulcsjelenetét éltük át a helyszínen, Sztarenki Dórával a főszerepben. Az Aranyélet minőségére viszont igenis lehet ennyiből is következtetni, hiszen látszott, hogy a színészektől kezdve a sminkeseken át, a technikai stáb legutolsó tagjáig igen komoly munka zajlott. Ráadásképp elmondhatjuk, hogy ismét magyar HBO-s sorozat készül. Ilyenkor pedig mindig érdemes odafigyelni. (Fotók: SorozatWiki)






hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát