A legtöbb rajongó szerint a Trónok harca tavaly látott 4. évada volt az eddigi összes szezon közül a legjobb. Az idei, 5. etap során sokan panaszkodtak, hogy esett a színvonal és kevésbé izgalmas, mint korábban. Ez egészen a 8. részig tartott, mely után bedurvult a sorozat és három nagyon erős epizód következett. De vajon a nézettségben ez meglátszott-e és kevesebben, vagy többen nézték a 2015-ös szezont, mint az előzőt?

Az 5. évad rögtön rekordnézettséggel indult, melyet 8 millióan figyeltek. Ezt követően a rajongók által unalmasabb epizódoknál zuhantak a számok és sokáig 7 millió alatt maradtak. A 7. részt már csak 5,4 millióan figyelték, igaz ekkor egy amerikai ünnep is bezavart a produkciónak. A 8. epizódra azonban visszatértek a rajongók és megugrott a Trónok harca nézettsége, majd a 9. részre tovább emelkedett. Az évadzáró epizód pedig megint rekordot döntött, melyet 8,11 millióan figyeltek az amerikai HBO-n.

hirdetés

A 4. évadot átlagosan 6,84 millióan követték, míg az 5. etapot 6,88 millióan, így elmondható az, ami eddig minden évben tapasztalható volt, hogy a sorozat új szezonját többen nézték, mint az előzőt. A növekedés ugyan most jóval kisebb volt, hisz az évad közben kevesebben figyelték a produkciót, de az első és az utolsó részek felhúzták a nézettséget.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban