Június 8-án, hétfőn este egy vadonatúj formátum indul az RTL II-n. A Szelfi minden hétköznap 22 órakor kerül képernyőre, melyben hat magyar ismert ember életét kísérhetjük figyelemmel 40 epizódon keresztül. Ada, Bérczesi Robi, Horváth Gréta, Karsai Kata, Puzsér Róbert és Völgyesi Gabi hónapokon keresztül egy kamerával rögzítette a hétköznapjait, melyek valamilyen szempontból mind különlegesek. A produkció komoly, olyan társadalmi problémákkal is foglalkozik, melyet eddig a reality műsorok nem nagyon érintettek. Az RTL jóvoltából premier előtt megtekinthettük a produkció első részét, mely alapján bátran kijelenthető, hogy a Szelfi egy minőségi reality lesz.

A műsor azért is különleges, mert ilyen műfajú produkció még sosem készült hazánkban. A Szelfi egy izraeli formátum magyar változata, melynek elkészítésén már évek óta gondolkoztak az RTL vezetői. A csatorna szakemberei végül 4 hónapon át castingoltak, mire megtaláltak azt a 6 embert, akinek olyan érdekes az élete, hogy érdemes bemutatni. A forgatások az év elején kezdődtek, de a szereplőkkel különböző időpontokban kezdték, így van akinél még most is tart. Többek a forgatások megkezdése után, csak 3-4 héttel voltak olyan élethelyzetben, hogy meg tudjon indulni a bemutatások, így az első epizódtól csak innen követjük az életüket. Mind a 6-an több mint napi 4 órát forgattak, ebből áll össze egy epizód. Az utómunka rendkívül nehéz volt, ugyanis 24 órányi anyagból kellet 40 percet összeállítani. További érdekesség, hogy a szereplők nem használtak mikroportot, hanem térmikrofonos kamerákkal rögzítettek.

Ada, az RTL Klub műsorvezetője, két gyermekes egyedülálló anyuka. A róla szóló jelentek a pasizásról és a gyereknevelésről szólnak. Bérczesi Robi, a hiperkarma frontembere. A zenész az utóbbi 19 évet saját bevallása szerint zeneszerzéssel, szövegírással, lemezkészítéssel, koncertezéssel és drogozással töltötte. 2013-ban került be az elvonóra, az utóbbi pár hónapban pedig már drogoktól mentesen él. A műsorban mesél a régi életéről, valamint folyamatosan látható a leszokás utáni vívódása. Horváth Gréta, fiatal anyuka, az RTL Klub munkatársa volt, korábban néhány dokurealityben tűnt fel. A produkció forgatásának kezdetén egyedül maradt kisfiával. Házassága válságba került, és férjével maguk sem tudják pontosan, együtt vagy külön folytassák-e tovább.

Karsai Kata az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplője, párjával, az X-Faktoros Erdész Tamással együtt külföldre készül. A jobb lehetőségek reményébe Kínába szeretnének költözni és új életet kezdeni. A műsorban látható, hogyan készülődnek a nagy útra és, miért szeretnék elhagyni az országot. Puzsér Róbert nehéz élethelyzetben van. Hajdú Péter 7 különböző pert is folytat ellene és ő maga sem tudja, pontosan hova tart. A Szelfiben rengeteget beszél az életéről és néhány bírósági tárgyalást is bemutatnak, melyben Hajdú Péter is feltűnik. Völgyesi Gabi, a Unique énekesnője, két gyermekes családanya. A produkció róla szóló jeleneteiben egy tipikus család hétköznapi problémái láthatóak.

hirdetés

A Szelfihez forgatókönyv nem készült, a történetbe sem szóltak bele és a különböző helyszíneken sem volt stáb. A műsor szereplői mindenhol maguk forgattak, vagy ismerőseik segítségével rögzítették az eseményeket. A videónapló-sorozat az RTL csoport részéről egy kísérlet, így a műsor további sorsáról még nem döntöttek. (Fotók: RTL II)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban