Május 29-én, pénteken véget ér A konyhafőnök, ezt követően pedig az RTL Klub több lépcsőben nyári műsorrendre vált. Elsőként átalakítja az estéit, melynek részeként a napi és heti sorozatok előbbre kerülnek.

Délután A vihar 15:20-ról 15:55-re kerül, A szerelem foglyai pedig 16:15 helyett 16:50-kor kezdődik majd. A Fókusz visszakerül főműsoridőben és újra az RTL Híradó után, 18:50-kor fog kezdődni. Az Éjjel-Nappal Budapest 20:15 helyett 19:25-kor lesz látható. Jelentősen korábbra kerül a csatorna másik napi sorozata, a Barátok közt is, az eddigi 21:30-as időpontról 45 perccel hamarabb, már 20:45-kor elindul majd. Ennek pedig sok néző biztosan örül, hisz rengetegen panaszkodtak a késői kezdés miatt.

A változás komolyan érinti az RTL Klub heti sorozatait is. Az eddig 22:05-kor induló szériák 21:20-ra kerülnek, persze csak addig, míg a csatorna nem küldi őket nyári szünetre. A pakolgatás ahogy nemrég megírtuk a CSI: Miami helyszínelőket már nem érinti, hisz május végén pihenőre vonul. Helyette azonban csütörtökön az előnyösebb időpontban két kimaradt Cobra 11 epizód lesz látható, valamint a Dr. Csont, a Castle, a Szulejmán és a Showder Klub rajongói is örülhetnek. Az esti sorozatok után látható műsorok is hamarabb kezdődnek majd júniustól, nagyjából 45-70 perccel. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része