A Trónok harcában Havas Jon azért is lett olyan népszerű a rajongók körében, mert Kit Harington, a korábban ismeretlen 28 éves angol színész olyan jól hozza a karaktert. Vagyis sokat köszönhet a híresség Westerosnak és kitalálójának, George R. R. Martinnak. “Utáltam. Egyszerűen utáltam. A Waterstones könyvesboltban dolgoztam régebben, a bolt alsó szintjén. Itt volt a sci-fi, fantasy, és az önsegítő részleg. Mindig nekem kellett lecipelnem a könyveket, és talán mondanom sem kell, hogy Martin regényei fogytak, mint a cukor. Mire kipakoltam őket, kis túlzással már hozhattam is az újakat. És rendkívül nehezek voltak, meg kell mondjam” – árulta el a színész, aki ekkor még nem is sejtette, hogy ez egyfajta edzésként is szolgálhatott a későbbiekre. Hiszen mostanában már az Éjjeli Őrség tagjaként mozog Kit a kamerák előtt, nehéz kardot suhogtatva.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés