2014. november 21-én indult a CSI: Miami helyszínelők 9. évada az RTL Klubon. Tavaly a sorozatból 5 epizód péntek esténként került képernyőre, majd december közepén karácsonyi szünetre vonult. A széria idén januárban új napon, csütörtökönként folytatódott és azóta is ott látható egész jó nézettséggel. Április 30-én azonban befejeződik a 22 részből álló szezon, mely után a csatorna nem küldi pihenőre a produkciót.
Május 7-én lesz a CSI: Miami helyszínelők 10. évadának premierje az RTL Klubon. A sorozat 10. etapja, egyben az utolsó is, mely a 2011/12-es szezonban ment le Amerikában. Azóta a VIASAT3 már befejezte a szériát és májusban várhatóan a gyors tempó miatt Coolon is véget ér. Országos csatornán azonban most lesz először látható és könnyen lehet, hogy 2015-ben az RTL Klubon is befejeződik a CSI: Miami helyszínelők.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés