Az előző szezon ott ért véget, hogy kedvenceink, Rick vezérletével nekiláttak, hogy teljesen elfoglalják Alexandriát, azt a békés települést, melynek lakosai nagyjából olyan naivak, mint egy kisiskolás. Ez pedig a zombik által uralt világban nem túl hasznos tulajdonság, talán mondanunk se kell. A The Walking Dead készítője, Scott Gimple egyelőre minden részletet hét lakat alatt tart a folytatásról, a színészek azonban nagy szerencsénkre beszédesebbek. Norman Reedus (Daryl) például úgy nyilatkozott, hogy szerinte az új évad “totális káoszba torkollik majd”. Andrew Lincoln (Rick) pedig annyit tett ehhez hozzá, hogy véres jelenetekből újfent nem lesz hiány. A rajongóknak szerencséjük van, mert nem kell őszig várni arra, hogy ismét elmerüljenek az AMC sikerszériájának világában, nyáron ugyanis jön a Fear The Walking Dead című spinoff sorozat is, 6 résszel.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés