Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad egyik ötletgazdája, a VOLT Produkció vezetője szerint mostanában nem épp a minősége miatt beszélnek az emberek a magyar popzenei iparról. Ráadásképp pedig beszűkült a kínálat, ha az ember hallgatható bandákat keres. A Petőfi Rádió ellenben közelebb hozta a fiatalos, helyenként alternatív zenekarokat a hallgatókhoz, most pedig a Petőfi TV készül hasonló húzásra. Nagy-Szín-Pad címmel tehetségkutatót indít a közmédia, melyen egy előválogatót követően a Babel, a The Biebers, a Headbengs, a Honeybeast, a Kelemen Kabátban, a Margaret Island, a Middlemist Red, az Ocho Macho vagy a Soerii & Poolek mérkőzik meg egymással. Az elődöntőkből három zenekar jut a döntőbe, a finalistákra május 24-től hat napon át, egészen a 30-i döntő végéig lehet voksolni Facebookon és sms-ben.

A három döntőst május 24-én este a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorában, élő adás keretében jelentik be, ezenkívül pedig a tévénézők május 30-án a döntőt szintén élőben követhetik. Emellett a Petőfi Rádió is nagy intenzitással követi majd az eseményt. A győztes az idei Sziget, VOLT és Strand Fesztiválok főszínpadain Robbie Williams, John Newman, Ákos és Fatboy Slim előtt léphet fel, képviselheti Magyarországot az Eurosonic Fesztiválon, vendége lesz az idei Szimfonik Live-nak és még egy klipet is finanszíroznak nekik, ami tényleg már csak ráadás.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban