Minden szem a Marvelre szegeződik április 10-én, ugyanis a Netflixen ekkor válik elérhetővé a Daredevil teljes évada, azaz 13 epizód a nézők számára. A készítő az a Steven S. DeKnight lesz, aki a Spartacusszal már letette a névjegyét, de olyan címeken is dolgozott már a szakember, mint a Smallville, a Buffy, vagy épp a Dollhouse. A Daredevil főszerepében Charlie Coxot láthatjuk majd, ő alakítja azt a vak ügyvédet, aki magára húzza a szuperhős gúnyáját és rendet tesz a rosszfiúk között. Mellette több ismert arcot is felfedezhetünk a stáblistában, így a True Blood szépségét, Deborah Ann Wollt, Rosario Dawsont, és Vincent D”Onofriót. A Daredevil újat fog mutatni a mozirajongóknak is, hiszen a hős elsőre nem a jól ismert, Ben Affleckes filmverzióban is használt kosztümöt ölti majd magára. Jobban fog hasonlítani egy nindzsára a karakter, de ez az olvasókat nem igen lepheti meg, hiszen a Daredevil: Man Without Fearben így ábrázolták a karaktert. Ez a sztori Daredevil eredetével foglalkozott.

A Marvel legnagyobb ellenlábasa a DC képregénygyár, mely jelenleg olyan sorozatokkal képviselteti magát a tévés bizniszben, mint a Constantine, A zöld íjász, a Flash, és a Gotham. A közönség a Gothamtől várhatta a legtöbbet, mégis nagyon keveset tudott lerakni az asztalra a produkció, melynek mindössze kiegészítő eleme a Denevérember. A Daredevil lehet ellenben az a “sorozatos Batman”, amire olyan régen várunk, hiszen a külföldi kritikák szerint nagyon sötét, feszült és verekedésekben dús lesz a Marvel újdonsága. Az irónia itt van elrejtve, hogy a Marvel a Daredevillel elcsábíthatja azokat a sorozatrajongókat, akik komorabb történetekre vágynak, hiszen jellemzően a Marvel a lazább, viccesebb és “gyerekesebb”. Elég, ha megnézzük a Marvel és a DC filmjeit, mondjuk Az acélembert és a Vasembert. A Daredevil mondhatjuk, hogy a nyitánya lesz egy komoly próbálkozásnak a Marvel részéről, hiszen az Agent Carter és a SHIELD ügynökei után elárasztanak majd minket sorozatokkal, így futószalagon jön a későbbiekben Luke Cage, Jessica Jones, az Iron Fist és a The Defenders. Könnyen maga alá söpörheti ezzel a sorozatos világban a Marvel a DC-t. És azt se felejtsük el, hogy milyen szépen összeköti a Marvel a filmes és tévés univerzumát.

Míg a szórakoztatóipar egy emberként kapta fel a fejét arra, hogy a mozivásznakon és a tévéképernyőkön két különböző Flash szaladgál majd, és szinte biztos, hogy Stephen Amell nem mostanában lesz A zöld íjász az Igazság Ligájában, addig a Marvelnél rendre előfordul, hogy a Thorban vagy az Amerika Kapitányban megkezdett történetszálat a tévében, a SHIELD ügynökeiben fejeznek be. A Netflixre érkező új képregényadaptációk így komolyan összekapcsolódó láncot alkotnak majd.

Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy mindezek mellett a Marvelnak már ott van a Powers is, mely a Playstation Network első saját gyártású produkciója. Ez a sorozat egy olyan világban játszódik, ahol a szuperhősök és a főgonoszok a világ szeme előtt, a média kamerái és az újságírók diktafonjai előtt élik az életüket. Így nem meglepő, ha mondjuk egy köpenyes igazságosztó az épülettömbök fölött lépi át a hangsebességet, miközben elreppen a nyugodtan kávézgató emberek fölött. A Powers főszerepében egy olyan zsaru áll, aki maga is szuperhős volt, erejét azonban elvesztette, így belépett egy olyan osztagba, mely ezekkel a különleges figurákkal és megfékezésükkel foglalkozik. A Powers első három része március 10-én vált elérhetővé, azóta hetente új epizódokkal jelentkezik a széria, melyet egyelőre 10 részre rendeltek be. Nagy nevekben sem szűkölködik a produkció, hiszen a már említett rendőrt Sharlto Copley játssza, akit a District 9 rajongói ismerhetnek jól.

hirdetés

Úgy tűnik tehát, hogy manapság, ha jó szuperhősös sorozatot akarunk nézni, akkor érdemesebb a websorozatok felé kacsintgatni. A tévében ugyanis még a Marvelnek sem megy, az ABC-n futó – már emlegetett – Agent Carter és a SHIELD ügynökei is belefásulnak azokba az elvárásokba, melyeket az országos tévés platform és a nézőközönség támaszt velük szemben. Ugyanebbe pedig a DC is beleesik, elég a Gothamre gondolni. Kiszámítható lesz ezáltal a végeredmény és eléggé unalmas.

A Powersszel megkezdett irány azonban, amit várhatóan a Daredevil folytatni fog, ismét minőségi képregényes vonalat hozhat el a sorozatrajongóknak, akik egyértelmű, hogy még mindig vevők a darkosabb karakterekre. Azokra a hősökre, akik nem félnek odacsapni. Persze azt se mondhatjuk, hogy nincsenek kivételek. Hiszen a CW-n nemrég bemutatkozott az iZombie, mely DC-s feldolgozás és a Tru Calling stílusára hajazó produkció egyelőre ügyesen lavíroz a tévében. Kivételek tehát még mindig vannak, erősítik is a szabályt, ezért is annyira biztató a Hősök feltámasztása. A Heroes: Reborn lehet az a produkció, mely feleleveníti, hogy régebben azért a tévében is voltak épkézláb szuperhősök.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban