A 11. heti nézettség itt olvasható vissza. A 12. héten katasztrofális számokkal tért vissza a Zsaruk. A későbbre kerülő Éden Hotel sem tudott jól hozni, hétfőtől csütörtökig gyengén produkált, pénteken viszont szépen teljesített és az RTL filmjét is legyőzte. A Barátok közt több hét kihagyás után ismét mindkét korosztályban az élen végzett.

Hétfő este brutálisan tarolt a Dr. Csont, mely a fiatalok körében a harmadik legnézettebb műsor volt a héten. Kedden jó számokkal ment a Castle, később viszont a Kasza! már gyenge eredményeket tudott elérni. Szerdán szépen hozott a Szulejmán, míg A konyha ördöge az új időpontjában még rosszabbul teljesített.

hirdetés

Csütörtökön közepes számokat produkált a CSI: Miami helyszínelők, majd az NCIS és Az indíték katasztrofálisan teljesítettek. Pénteken a Frizbi Hajdú Péterrel és a Grimm sem tudtak jó eredményeket szállítani. Vasárnap tarolt a Cobra 11, mely 18-49-ben a hatodik, teljesben pedig a negyedik legnézettebb műsor volt a héten.

Hétfő:
TV2: Emlékezz, Reina!: 297 ezer (16,1%), 18-49: 62 ezer (11,1%)

TV2: A Macska: 559 ezer (22,8%), 18-49: 108 ezer (14,9%)
TV2: Fiorella: 558 ezer (20,1%), 18-49: 102 ezer (12%)
RTL: Dr. Tóth: 292 ezer (11,5%), 18-49: 77 ezer (10%)

TV2: Tények: 932 ezer (24,8%), 18-49: 256 ezer (21,8%)
RTL: Híradó: 896 ezer (24,8%), 18-49: 238 ezer (21,5%)
RTL: Fókusz: 1,003 millió (24,1%), 18-49: 306 ezer (22,8%)

TV2: Jóban Rosszban: 777 ezer (16,8%), 18-49: 210 ezer (13,2%)
TV2: Zsaruk: 477 ezer (10,1%), 18-49: 121 ezer (7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 965 ezer (20,7%), 18-49: 421 ezer (25,9%)
RTL: Barátok közt: 1,137 millió (24,3%), 18-49: 437 ezer (25,2%)

TV2: Éden Hotel: 446 ezer (12,2%), 18-49: 142 ezer (9,3%)
RTL: Dr. Csont 9×13: 753 ezer (20,3%), 18-49: 378 ezer (24,4%)

TV2: Daylight – Alagút a halálba (film): 88 ezer (5,1%), 18-49: 27 ezer (3,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 429 ezer (15,5%), 18-49: 202 ezer (16%)
RTL: Döglött akták (ism.): 305 ezer (14,8%), 18-49: 130 ezer (13,5%)

Kedd:
TV2: Emlékezz, Reina!: 297 ezer (16,1%), 18-49: 51 ezer (9,4%)
TV2: A Macska: 578 ezer (24,3%), 18-49: 121 ezer (17,8%)
TV2: Fiorella: 579 ezer (21,7%), 18-49: 125 ezer (15,5%)
RTL: A szerelem foglyai: 162 ezer (8,4%), 18-49: 29 ezer (5,2%)
RTL: Dr. Tóth: 317 ezer (12,8%), 18-49: 59 ezer (8,2%)

TV2: Tények: 844 ezer (23,5%), 18-49: 240 ezer (21,6%)
RTL: Híradó: 906 ezer (26,5%), 18-49: 224 ezer (21,3%)
RTL: Fókusz: 1,059 millió (26,5%), 18-49: 297 ezer (23,8%)

TV2: Jóban Rosszban: 771 ezer (17,3%), 18-49: 230 ezer (15%)
TV2: Zsaruk: 479 ezer (10,4%), 18-49: 168 ezer (9,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 939 ezer (21%), 18-49: 388 ezer (24,9%)
RTL: Barátok közt: 1,123 millió (24,5%), 18-49: 413 ezer (23,8%)

TV2: Éden Hotel: 426 ezer (11,7%), 18-49: 148 ezer (9,6%)
RTL: Castle 5×06: 605 ezer (16,1%), 18-49: 290 ezer (18,3%)

TV2: Kasza!: 269 ezer (12%), 18-49: 115 ezer (11,2%)
TV2: Hawaii Five-0 4×06: 137 ezer (10,7%), 18-49: 54 ezer (8,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 386 ezer (13,3%), 18-49: 184 ezer (13,9%)
RTL: Magyarul Balóval: 208 ezer (11,2%), 18-49: 73 ezer (8,7%)

Szerda:
TV2: Emlékezz, Reina!: 285 ezer (17,2%), 18-49: 54 ezer (10,6%)
TV2: A Macska: 555 ezer (24,1%), 18-49: 122 ezer (17,8%)
TV2: Fiorella: 568 ezer (21,3%), 18-49: 125 ezer (15,5%)
RTL: A szerelem foglyai: 162 ezer (8,8%), 18-49: 51 ezer (9%)
RTL: Dr. Tóth: 293 ezer (11,8%), 18-49: 71 ezer (9,5%)

TV2: Tények: 887 ezer (23,9%), 18-49: 265 ezer (22,7%)
RTL: Híradó: 949 ezer (26,8%), 18-49: 249 ezer (22,8%)
RTL: Fókusz: 998 ezer (24,2%), 18-49: 300 ezer (22,2%)

TV2: Jóban Rosszban: 832 ezer (18,7%), 18-49: 251 ezer (16,2%)
TV2: Zsaruk: 505 ezer (11,3%), 18-49: 141 ezer (8,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 918 ezer (20,7%), 18-49: 404 ezer (25,9%)
RTL: Barátok közt: 1,179 millió (26,4%), 18-49: 475 ezer (27,6%)

TV2: Éden Hotel: 360 ezer (10,1%), 18-49: 134 ezer (8,7%)
RTL: Szulejmán 1×115: 837 ezer (22,9%), 18-49: 335 ezer (21,5%)

TV2: A konyha ördöge 1×04: 153 ezer (7,5%), 18-49: 59 ezer (6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 431 ezer (16,1%), 18-49: 191 ezer (15,2%)
RTL: Házon kívül: 441 ezer (20,6%), 18-49: 198 ezer (19,1%)
RTL: Magyarul Balóval: 278 ezer (17%), 18-49: 124 ezer (15,6%)

Csütörtök:
TV2: Emlékezz, Reina!: 343 ezer (19,3%), 18-49: 60 ezer (11,5%)
TV2: A Macska: 598 ezer (25,1%), 18-49: 128 ezer (17,8%)
TV2: Fiorella: 609 ezer (22,3%), 18-49: 138 ezer (16,7%)
RTL: A szerelem foglyai: 151 ezer (8,2%), 18-49: 40 ezer (7,2%)
RTL: Dr. Tóth: 309 ezer (12,4%), 18-49: 59 ezer (7,8%)

TV2: Tények: 913 ezer (24,5%), 18-49: 252 ezer (20,8%)
RTL: Híradó: 863 ezer (23,8%), 18-49: 219 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz: 975 ezer (24,2%), 18-49: 315 ezer (23,6%)

TV2: Jóban Rosszban: 794 ezer (17,7%), 18-49: 231 ezer (14,8%)
TV2: Zsaruk: 402 ezer (8,9%), 18-49: 103 ezer (6,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 1,036 millió (23,1%), 18-49: 444 ezer (28,2%)
RTL: Barátok közt: 1,152 millió (25,8%), 18-49: 425 ezer (24,8%)

TV2: Éden Hotel: 379 ezer (10,9%), 18-49: 142 ezer (9,7%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 9×16: 633 ezer (17,6%), 18-49: 258 ezer (17,1%)
TV2: NCIS 12×06: 175 ezer (8,2%), 18-49: 53 ezer (5,4%)
RTL: Gyilkos elmék (ism.): 246 ezer (12,2%), 18-49: 98 ezer (10,5%)
TV2: Az indíték 1×11: 119 ezer (9,7%), 18-49: 34 ezer (5,8%)
RTL: Magyarul Balóval: 162 ezer (12,2%), 18-49: 62 ezer (9,7%)

Péntek:
TV2: Emlékezz, Reina!: 330 ezer (18,1%), 18-49: 73 ezer (13,7%)
TV2: A Macska: 644 ezer (27,1%), 18-49: 146 ezer (22,6%)
TV2: Fiorella: 603 ezer (22,4%), 18-49: 136 ezer (17,1%)
RTL: A szerelem foglyai: 169 ezer (8,8%), 18-49: 41 ezer (7,3%)
RTL: Dr. Tóth: 294 ezer (11,8%), 18-49: 63 ezer (8,9%)

TV2: Tények: 898 ezer (24,9%), 18-49: 254 ezer (21,9%)
RTL: Híradó: 804 ezer (23,1%), 18-49: 202 ezer (18,1%)
RTL: Fókusz: 938 ezer (23,6%), 18-49: 290 ezer (22,4%)

TV2: Jóban Rosszban: 766 ezer (17,3%), 18-49: 195 ezer (13%)
TV2: Zsaruk: 453 ezer (10,1%), 18-49: 103 ezer (6,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 891 ezer (20%), 18-49: 397 ezer (26,2%)
RTL: Barátok közt: 1,049 millió (23,5%), 18-49: 382 ezer (23,2%)

TV2: Éden Hotel: 594 ezer (16,6%), 18-49: 221 ezer (15%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 278 ezer (11,3%), 18-49: 86 ezer (8%)
RTL: Boszorkányvadászat (film): 399 ezer (12,3%), 18-49: 197 ezer (14,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 221 ezer (10,6%), 18-49: 100 ezer (10,6%)

TV2: Grimm (ism.): 91 ezer (6,2%), 18-49: 45 ezer (6,3%)
RTL: Magyarul Balóval: 175 ezer (11,1%), 18-49: 72 ezer (9,5%)

Szombat:
TV2: Házibuli (film): 207 ezer (8,8%), 18-49: 67 ezer (8,8%)
RTL: Menekülés a rejtelmes szigetről (film): 255 ezer (10,8%), 18-49: 96 ezer (12,5%)
TV2: Tények: 713 ezer (19,8%), 18-49: 186 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 865 ezer (24,2%), 18-49: 242 ezer (20,8%)

TV2: Jurassic Park (film): 457 ezer (10,5%), 18-49: 244 ezer (15,3%)
TV2: Apádra ütök (film): 205 ezer (7,2%), 18-49: 122 ezer (9,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 875 ezer (21,6%), 18-49: 261 ezer (19,4%)
RTL: Táncoló talpak 2. (film): 714 ezer (16,1%), 18-49: 351 ezer (21,7%)
RTL: Red (film): 611 ezer (18,2%), 18-49: 296 ezer (20,4%)
RTL: Legénybúcsú (film): 205 ezer (15%), 18-49: 89 ezer (13,6%)

Vasárnap:
TV2: Apádra ütök (film, ism.): 299 ezer (8,9%), 18-49: 140 ezer (11,1%)
RTL: Túl közeli rokon (film): 235 ezer (7,2%), 18-49: 72 ezer (5,9%)
TV2: Tények: 868 ezer (20,1%), 18-49: 283 ezer (18%)
RTL: Híradó: 950 ezer (22,1%), 18-49: 289 ezer (18,5%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 610 ezer (12,3%), 18-49: 111 ezer (5,8%)
TV2: Shrek 2. (film): 709 ezer (14,5%), 18-49: 362 ezer (19,7%)
TV2: Az 50 első randi (film): 542 ezer (13,6%), 18-49: 326 ezer (18,3%)
RTL: Cobra 11 19×05: 994 ezer (20,9%), 18-49: 336 ezer (19,4%)
RTL: Avatar (film): 601 ezer (13,9%), 18-49: 325 ezer (17,7%)

TV2: Psycho 3. (film): 162 ezer (9,6%), 18-49: 105 ezer (12,5%)
RTL: Élő fegyver (film): 261 ezer (14,7%), 18-49: 103 ezer (11,6%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő):
RTL Klub: 21,3%
TV2: 12,2%
COOL: 6,7%
Film+: 6,7%
VIASAT3: 3,8%
M1: 1,4%

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban