Eddig azt lehetett sejteni, hogy a The Walking Dead testvérsorozata egy az egyben előzmény lesz, Robert Kirkman, a képregények atyja azonban a minap eloszlatta a tévhiteket. Az alkotó a következőképp nyilatkozott: “Az új széria és a képregény között nem lesz komolyabb kapcsolat a járkálókon kívül, a célunk a produkció bemutatásával az, hogy a The Walking Dead világát kitágítsuk. Hogy megmutassuk az USA egy olyan szegletét, amit eddig a nézők nem láthattak. Időben a sorozat kicsivel azelőtt fog játszani, hogy Rick Grimes felébredt volna a kómából. Viszont nem beszélhetünk előzményről, mivel utol fogja érni az anyaszériát a kísérősorozat. Emiatt meglesz a lehetőség a crossoverre, arra, hogy a karakterek átjárjanak egyik sztoriból a másikba.”

A készítő emellett hozzátette, hogy az anyasorozat nézői számára a kísérőszéria helyenként de ja vu-t is okozhat, hisz a főszereplők hasonló problémákkal találkoznak majd, mint amik a The Walking Deadben előfordultak. Csak épp a karakterek másképp látják majd őket, esetleg itt kerül egy-két felvetett kérdés megválaszolásra. A The Walking Dead spinoffját 2 évadra rendelte be az AMC úgy, hogy még címe sincs, ez pedig nagyon ritka a modern televíziózásban, ahogy itt megírtuk. A történet Kaliforniában játszódik majd, a magyar AMC pedig már bejelentette, hogy az amerikai premier után 24 órával idehaza is látható lesz az újonc. A képen az Odaátot is megjárt Lauren Cohan, aki Maggie-t játssza a sorozatban.

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre

hirdetés